Hivatalos: Huszti Szabolcs a Videotonhoz igazolt

Hazatért.

A közelmúltban korábbi klubjánál, a Ferencvárosnál került képbe Huszti, de végül a Videoton mezében tér vissza az NB1-be.

"Őszinte leszek, korábban nem gondoltam volna, hogy én még a magyar bajnokságban pályára lépek"

 - mondta a 34 éves, jelenleg térdműtét után lábadozó játékos.

Tavalyi sérülése után sok időt töltött itthon, elmondása szerint ekkor kereste meg a Videoton. Beszélt Kovács Zoltánnal és a vezetőedzővel, Marko Nikoliccsal.

"...meghallgattam őket, de elsőre arra gondoltam, hogy nem térek haza. Később aztán sok apró dolog megváltoztatta a véleményem."

A sportigazgató és a tréner mellett Juhász Rolanddal, Danko Lazoviccsal és Garancsi Istvánnal is beszélgetett, akik arról biztosították, hogy a csapatnak komoly céljai vannak.

Huszti 13 év után játszhat újra az NB1-ben, korábban a Matáv Sopronban és az FTC-ben szerepelt itthon. Volt a francia Metz, a német Hannover, az orosz Zenit, később újra a Hannover labdarúgója. Innen igazolt 2014-ben Kínába, a Csangcsun Jatajhoz, ahonnan az Eintracht Frankfurt visszacsábította Németországba, de Huszti ezután újra Kínát választotta. A Videoton ingyen szerezte meg.

(fotó: vidi.hu)