Március közepén lehet ítélet Ahmed H. ügyében

A jelenleg 41 éves férfit tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépése és állami szerv kényszerítése céljából személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettével vádolja az ügyészség.

A Cipruson élő férfit a Szegedi Törvényszék 2016 novemberében bűnösnek találta, és tíz év fegyházbüntetéssel sújtotta, de ezt a döntést a Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú eljárás megismétlésére kötelezte a bíróságot.

A vádirat szerint tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetését követően, 2015. szeptember 16-án több száz migráns gyülekezett a Röszke-Horgos közúti határátkelőhely szerb oldalán. A Magyarország belépni akaró, kezdetben békés tömeg idővel agresszívvá vált, a kerítést feszegetve próbálta azt kidönteni, majd néhányan kövekkel dobálták a magyar oldalon felsorakozott rendőröket. Az összecsapásokban több rendőr is megsérült.

A megismételt elsőfokú eljárás szerdai és pénteki tárgyalási napján több helyszínen készült videofelvételt vetített le a bíróság.

A felvételek egyikén látszik, amint a vádlott követ tör, ezt a férfi is elismerte. A videón többször is feltűnik a férfi, amint valamit dob a rendőrök felé. Az első dobás néhány perccel 16 óra után, a hatodik mintegy 40 perccel később figyelhető meg a videókon.

Egy másik felvételen a vádlott is látható, amint átlépi a magyar határt, de korábbi vallomásaival ellentétben nem a kinyitott kapun a tömeg tagjaként, hanem azt megelőzően a megrongált kerítésen keresztül.

Egy videón a férfi szavai is hallhatók, amint egy mikrofonba beszél. A képeken feltűnik a kordonba kapaszkodó vádlott, aki kijelenti, nem akar a tolmáccsal beszélni, és keres valakit, akivel angolul kommunikálhat. Az emberekhez szólva azt kérte, várjanak és menjenek hátrább, majd később azt, ne dobáljanak, ne viselkedjenek agresszíven.

A videofelvételek levetítését követően a vád és a védelem sem terjesztett elő újabb bizonyítási indítványt, így a március 14-re és 19-re elnapolt tárgyaláson a perbeszédeket és a vádlott felszólalását követően ítélet születhet.