2018. 01. 12. 17:24

A román külügy szerint nem is magyarellenes a magyarokat akasztással fenyegető román kormányfő kijelentése

Hiszen csak felhívta a figyelmet az alkotmány betartásának szükségességére.

A bukaresti külügyminisztérium szerint Mihai Tudose román kormányfő a "Romániát egységes és oszthatatlan nemzetállamként meghatározó alkotmány betartásának szükségességére, a helyi és a központi hatóságok felelősségére" hívta fel a figyelmet, de nyilatkozatának "nem volt etnikai vonatkozása, és nem volt magyarellenes".

Mármint ugye ennek:

"Ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is". 

- mondta korábban teljes európaisággal Mihai Tudose.

Kijelentése után péntek reggel a Külgazdasági és Külügyminisztérium bekérette a román nagykövetet.

A román külügyminisztérium úgy véli: az autonómiaigény nem tesz jót az "etnikai harmóniának, és nem segíti a kétoldalú román-magyar kapcsolatok fejlesztését".

Bukarest aggasztónak tartja az etnikai alapú területi autonómia ügyének napirendre helyezését, mondván, hogy egy ilyen alkotmányellenes követelés hangoztatói tudatosan eltekintenek azoktól az intézkedésektől, amelyeket Románia a "legigényesebb elvárásoknak is eleget téve" hozott a nemzeti kisebbségek védelmében.

Ez még semmi, most jön a java:

"A román külügyminisztérium elítél minden ilyen provokációt, főleg abban az évben, amikor Románia az összefogás és tolerancia, az etnikai hovatartozástól független kölcsönös tisztelet jegyében szeretné megünnepelni a nagy egyesülés (az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat) centenáriumát" - olvasható a bukaresti közleményben.

A román külügy kifejezte reményét, hogy "a román-magyar kapcsolatok a két ország közötti alapszerződés jogi és politikai pilléreire alapozva, a stratégiai partnerség, az európai értékek szellemében fognak fejlődni".

Azt persze nem tudjuk, hogy a román külügyminisztériumban kibírták-e röhögés nélkül a kommuniké megfogalmazását, mindenesetre a román kormányfő kijelentését a magyar kormány és a pártok is élesen elítélték. 

"Ez az eset jól mutatja, hogy Románia a legsötétebb, legprimitívebb  soviniszta uszítással készül Erdély elszakításának idén december elsején esedékes századik évfordulójára"

- mondta Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetének elnöke pénteken. A politikus szerint Tudose kijelentései jól illeszkednek az elmúlt időszak magyarellenes román politikájába, amelyet Tőkés László és Kelemen Hunor kitüntetésének visszavonása, a kétnyelvű táblák kihelyezésének akadályozása, a székely autonomista polgármesterek vegzálása, a magyar oktatás elleni támadások, illetve legutóbb a Kárpátia frontemberének kitiltása fémjeleztek.

Székely zászlóval és nyakában kötéllel tiltakozott a Jobbik nemzetpolitikusa a román kormányfő halálos fenyegetése ellen

Szávay István, a párt nemzetpolitikai kabinetjének elnöke a budapesti román nagykövetség előtt tartott sajtótájékoztatóján kötéllel a nyakában, kezében székely zászlót tartva vállalt szolidaritást a román miniszterelnök által akasztással fenyegetett erdélyi magyarok mellett. "Ez az eset jól mutatja, hogy Románia a legsötétebb, legprimitívebb soviniszta uszítással készül Erdély elszakításának idén december elsején esedékes századik évfordulójára" - mutatott rá a politikus.

Péntek reggeli sajtóértekezletén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is teljes mértékben elfogadhatatlannak, az európai értékekhez és a 21. századhoz méltatlannak nevezte Mihai Tudose román miniszterelnök magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozatát, és közölte, hogy az ügy miatt a külügyminisztériumba rendelték Románia budapesti nagykövetét.

Ahogy korábban írtuk, január 16-án kedden, 18 órakor tüntetés lesz a román nagykövetség előtt. A demonstrációt szervező Gulyás Balázs az Alfahírnek elmondta: szeretnék, ha képviselné magát minden olyan párt, amely tiltakozott Tudose halálos fenyegetőzése ellen. (Ezek jelenleg a Fidesz, a Jobbik és az LMP) Hozzátette: a felszólalók személyéről jelen pillanatban is egyeztetnek. 

Most akkor kiderül, képesek vagyunk-e nemzetként viselkedni: tüntetést szerveznek a román nagykövetség elé

A demonstrációt a román nagykövetség elé hirdették meg jövő kedd estére. Mihai Tudose román miniszterelnök tegnap egy román televíziónak nyilatkozva a székely zászlóra utalva mondta, hogy "ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is".