Áder nagykövetté nevezte ki Horn Gyula sajtótitkárát

Még tavaly novemberben kapott megbízást Suha György. 

Az egykori rádióriporter, Horn Gyula miniszterelnök sajtótitkára és az MSZP külügyi műhelyének vezetője volt, pályafutása korábbi fejezetei alapján, valószínűleg Afrikában képviselheti majd hazánkat.

A hvg.hu szúrta ki Horn egykori bizalmasának nagyköveti kinevezését. Suha külügyi főtanácsadóként dolgozik 2014 óta a Kövér László vezette Országgyűlési hivatalnál. A Wekerle Sándor Üzleti Főiskola korábbi rektorhelyettese számára nem ismeretlen a diplomácia világa, hiszen Gambia budapesti tiszteletbeli konzulja volt, majd a nyugat-afrikai ország párizsi nagykövetségének politikai attaséjaként is tevékenykedett. 2005 júniusától nagyköveti rangban Gambia bécsi ENSZ képviseletének vezetőjeként dolgozott.

Szijjártó Péter 2015-ben kinevezte a Magyarország területére kijelölt tiszteletbeli konzuli tisztviselőkkel való kapcsolattartásért felelős miniszteri biztossá, ezt a megbizatását 2017. december 18-tól – a nagyköveti kinevezés ellenére – a külügyminiszter újabb hat hónapra meghosszabbította.