Orbán IMF-paktum nélkül is teljesíti a nagytőke követeléseit

A pártkötődésű szakszervezetek is álljanak a magyar munkavállalók érdekei, a bérunió mellé!

A fideszes „propagandisztikus szócsövek” állításával ellentétben nemhogy haldokolna a béruniós aláírásgyűjtés, hanem épp ellenkezőleg. Szlovéniában a héten indult el az aláírások gyűjtése.

Szlovénia is csatlakozott a Bérunióhoz

Kedden Szlovénia is csatlakozott a Bérunióhoz. Délnyugati szomszédunknál egy fiatal parlamenti képviselő, Andrej Čuš vállalta fel az EU országai közötti jövedelemkülönbségek kiegyenlítésének ügyét. A megközelítőleg kétmilliós lakosságú Szlovéniában legalább hatezer aláírást kell összegyűjteni május végéig. A ljubljanai parlament sajtószobájában megtartott sajtótájékoztatón Čuš hangsúlyozta, hogy az Európai Unió nem szolgálhatja kizárólag a nyugati hatalmi központok érdekeit, az együttműködés számos területe között pedig a szociális dimenzió fejlesztése is szükséges.

Gyöngyösi kiemelte: az elmúlt 27 év kormányai – ideértve Orbán Viktor kormányát is – olyan gazdaságpolitikát folytat, mely az olcsó munkaerőre épít, vagyis rabszolgatársadalmat tart fenn. Orbán Viktor annak ellenére, hogy nemzeti retorikát használ, IMF-paktum nélkül is teljesíti a globális nagytőke követeléseit. A Jobbik frakcióvezető-helyettese ide sorolta az év elején a közszférában beharangozott létszámleépítés hírét is.

Közel félmillió ember a célpontban: tömeges leépítések jöhetnek a közszférában

Létszámleépítések megelőzése és kezelése - így hívják azt a megnyert pályázatot, amiről a Magyar Nemzet azt írja, 5 milliárd forintos keretet jelent a Nemzetgazdasági Minisztériumnak egy lehetséges csoportos létszámleépítés végrehajtásához. A december 22-i döntés értelmében három éven belül lehet felhasználni az összeget arra, hogy a közszférából elbocsátott dolgozók átkerüljenek a versenyszférába.

A legerősebb ellenzéki erő politikusa szerint tehát Orbán a nagytőke oldalán áll, rabszolgatársadalom létrehozásában érdekelt és az olcsó munkaerőre alapozza a gazdaságot,

ami elől magyaroknak a milliói menekülnek külföldre,

vagy magyaroknak a milliói élnek rabszolgasorban, mélyszegénységben.

A Jobbik ezzel a felfogással szeretne szakítani – ismertette a néppárt álláspontját a frakcióvezető-helyettes. Mint fogalmazott, pártja a béruniós kezdeményezést nem kampányfogásként találta ki, hanem egy hosszú távú célként fogalmazta meg. Leszögezte: május 22-ig gyűjtik az aláírásokat, és várják a csatlakozó szövetségeseket szerte Európából.

Aláírásával Ön is támoghatja a kezdeményezést IDE KATTINTVA!

Hangsúlyozta: elvárják, hogy a szakszervezetek is érezzék magukénak a kezdeményezést, ezért felszólította azokat a szakszervezeteket, akiket „a Fidesz és a hatalom a tenyeréből etet”, valamint azokat az érdekvédelmi csoportosulásokat, akik valamilyen módon az elmúlt rendszer pártjaihoz kötődnek, szocialista kötődéssel rendelkeznek, ők is sorakozzanak fel a kezdeményezés mögött. Ez a kampány ugyanis a magyar emberek, a magyar munkavállalók érdekében folyik – ismertette Gyöngyösi.

A Jobbik a jelenleg sztrájkoló közalkalmazottak oldalán áll, szeretnék, ha a béruniós kezdeményezés mellett ők is felsorakoznának – zárta sajtótájékoztatóját a béruniót kezdeményező polgári bizottság vezetője.