Trump szerint ő "a legkevésbé rasszista ember"

Donald Trump amerikai elnök vasárnap este kijelentette, hogy ő "a legkevésbé rasszista ember", s egyúttal ismét nyitva hagyta az utat a fiatal illegális bevándorlókat a kitoloncolástól védő program előtt.

Az elnök a floridai West Palm Beachen lévő golfklubjában fogadta vacsorán Kevin McCarthyt, a republikánusok képviselőházi csoportjának vezetőjét, s előtte beszélgetett röviden újságírókkal. Az egyik riporter azt kérdezte tőle, hogy rasszista-e, mire Trump rávágta:

"Nem! Nem vagyok rasszista. Én vagyok a legkevésbé rasszista ember, akit valaha is meginterjúvolhatott." 

Ez volt az első alkalom, hogy az elnök közvetlenül reagált az őt érő vádakra, amelyek azután fogalmazódtak meg, hogy csütörtökön a bevándorlás reformjáról a Fehér Házban törvényhozókkal tartott egyeztetésen a Haitiból, Salvadorból és afrikai országokból érkező bevándorlók szülőföldjét "pöcegödör országoknak" nevezte. Richard Durbin demokrata párti szenátor tájékoztatta erről a The Washington Post című napilapot, amely még csütörtökön este az internetes oldalán közölte is.

Egy nappal később Trump közleményben cáfolta, hogy a vitatott szavak elhangzottak volna, vasárnap pedig a délelőtti televíziós politikai vitaműsorokban három republikánus politikus is az elnök mellé állt, a kiszivárogtató Durbin szenátort vádolva meg azzal, hogy elferdítette az elhangzottakat.
West Palm Beachen Donald Trump azt is hangsúlyozta: "készen áll, akarja és képes is arra", hogy megállapodást hozzon tető alá az úgynevezett DACA-program értelmében védettséget élvező fiatal illegális bevándorlók ügyében.

A DACA-programot 2015-ben az akkori amerikai elnök, Barack Obama rendeleti úton hívta életre, s az a célja, hogy megvédje a kitoloncolástól a kisgyermekként illegális bevándorló szüleikkel az Egyesült Államokba érkezett, majd ott felnőtt fiatalokat. Mintegy 800 ezer, elsősorban közép- és dél-amerikai fiatalról van szó, akiket az amerikai közéletben álmodozók nemzedékének is neveznek.

Trump tavaly bejelentette: 2018 márciusáig ad időt a kongresszusnak arra, hogy átfogó bevándorlási reformot dolgozzon ki, s ennek keretében rendezze a program által védettek helyzetét is. Ha nem sikerül 2018 márciusáig kidolgozni az átfogó reformot, akkor - fogalmazott Trump - megszünteti a DACA-t. Vasárnap reggel az elnök még azt írta mikroblog-bejegyzésében, hogy a DACA "valószínűleg halott", mert meglátása szerint a demokraták nem akarnak érdemben tárgyalni róla.

Forrás
MTI
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
sss
2019. április 18. | 12:35
A táncegyüttes menedzsmentje cáfolja a sajtóértesüléseket.
sss
2019. április 18. | 09:34
Az utolsó percig kérdéses volt a továbbjutás sorsa.

Érdekes, amióta bevezették a videobírót, mintha kiegyensúlyozottabb lenne a labdarúgás. Évek óta tendencia, hogy a (marketing és piaci szempontból) jobban csengő csapatok javára gyakrabban tévednek a játékvezetők. Amióta viszont a VAR (video assistant referee) létezik, azóta az ún. kiscsapatoknak is több esélye van labdába rúgni. Az e heti Bajnokok Ligája mérkőzések után, ha nem lett volna a technológiai segítség, akkor most, nem Ajax - Tottenham, hanem Manchester City - Juventus elődöntőt rendeznének a Bajnokok Ligájában. Ehhez hozzávehetjük azt is, hogy a Foci-Vb-n is már alkalmazott videobírónak köszönhetően Horvátország is el tudott jutni a döntőig, míg ha a bírón múlott volna, akkor nem horvát-francia, hanem angol-francia döntőt rendeztek volna.

Lehet mégis csak jobb, ha a technológiára bízzuk a futballt, és nem az emberi szubjektivitásra, ha igazságos döntéseket akarunk.