Dúró Dóra: Ugyanolyan nőnek tekintem magam, mint bárki mást, aki gyerek mellett dolgozik

A parlament legfiatalabb képviselőjével beszélgettünk.

Nagyon fiatalon került a politikába. Mi vitte erre a pályára és hogyan került a Jobbik közelébe?

Már gimnazista korom óta, azaz 15 éve figyelemmel követem a közéletet, de nem készültem politikusnak még 2005 őszétől sem, amikor az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán politológusnak tanultam. Ebben az évben csatlakoztam a Jobbikhoz is, megalapítottuk a kőbányai alapszervezetet, de ekkor sem merült fel bennem, hogy valaha politikus leszek, még ha lépésről lépésre egyre több feladatot vállaltam is: először aktivistaként, majd az oktatási és kulturális kabinetben szakmai munkát, sajtóreferensként kezdtem a kommunikációval foglalkozni, majd szóvivővé választott az elnökség, és ezután lettem képviselő. Előtte dolgoztam még Balczó Zoltán EP-képviselői asszisztenseként is, akitől emberileg és szakmailag is sokat tanultam.

A Jobbikban is, ahogy általában az országos politikában, férfiuralom van. A frakcióban két nő található csupán. Érzett olyat a pályája során, hogy kiveti a közösség, mert nő, esetleg kevésbé vonják be a döntéshozatalokba? 

Intézményesített diszkrimináció a nők felé sem a Jobbikban, sem más pártban nincs. Ugyanakkor azokat az élethelyzeteket, amik csak egy nő életében vannak jelen, sokkal nehezebb kezelni egy férfias közegben. Ezekre a dolgokra emberileg nekem sokkal több figyelmet és energiát kell fordítanom. Meg kellett találnom, hogyan tudom megőrizni a saját egyéniségemet, a nőiségemet, miközben próbáltam magam elfogadtatni. Emellett ahogy említette is, nagyon fiatalon csöppentem bele ebbe a helyzetbe, még mindig én vagyok a legfiatalabb országgyűlési képviselő. Ráadásul nőként három gyerekkel viszonylag tájidegen szereplője vagyok a politikai életnek.

Tavaly nagyon sok fideszes kiszólás volt a női képviselők felé, akiknek súlyát efféle minősítésekkel próbálták lekicsinyíteni. Azt sugallták, ha egy nő mond valamit, nincs olyan értéke. Erről mi a véleménye?

Ez őket minősíti. A személyeskedő válaszokkal általában az érdemi, szakmai válasz hiányát próbálják elfedni. Azt pedig végképp helytelennek tartom, hogy azt érzékeltetik a képviselőnőkkel, hogy lenézik őket. Lehet, hogy adott helyzetben csak egy személyhez intézik ezeket, de minden nőt megbántanak vele. Emellett egyáltalán nincsenek tisztában a dolgozó anyák mindennapi nehézségeivel, és sztereotípiákban értelmezik a nőket. Orbán Viktor például azt mondta, hogy a nők nem bírják a stresszt. Ez nem igaz. Egyébként sem a biológiai nemből adódó különbségek miatt vesz részt kevesebb nő a politikában.

Van egy mondás, miszerint ha egy nő bekerül a politikába, akkor megváltozik az élete, viszont ha több nő kerül be a politikába, akkor megváltozik a politika. Valóban megváltoztatná a politikát, ha több nő venne részt benne?

A politikai stíluson szerintem nem sokat változtatna. Viszont nagyon fontos társadalmi üzenete lenne. 

„Nem csak a politikában kell azt üzenni, hogy egy nő minden további nélkül lehet felső vezető és kereshet ugyanannyit, mint egy férfi.”

De a politikai hozzáállás leszivárog a társadalom alsóbb rétegeibe is. Ha a politika nem jár ebben az élen, és a társadalmi közeg nem azt sugallja a nők felé, hogy bátran belevághatnak, mert összeegyeztethető a család és a vezető pozíció, akkor soha nem fogunk előrébb lépni e tekintetben.

Ön jól példázza ezt a modellt, hiszen sok szerepet vállal a pártban, az Országgyűlésben és a 8-9. kerületben egyéni jelöltként is ismét megméretteti magát. Azt mondja, három gyerek mellett ez nem kimerítő?

Nem érzem úgy, hogy annyira extrém dolgot csinálnék. Lehet, hogy furcsán hangzik, de ugyanolyan dolgozó nőnek tekintem magam, mint bárki mást, aki gyerek mellett dolgozik. Csak az én munkám jellegéből adódóan inkább a nyilvánosság előtt zajlik. Gyerekeimnek természetes, hogy reggelente néha azért nem találnak a szülői ágyban, mert a tévében vagyok, de más anyák is vannak, akiknek korán kell munkába menniük. Nagyon sok nő van, akiknek a hétköznapok során ugyanazokkal a nehézségekkel kell megküzdenie, amikkel nekem is. Hogy erre rávilágítsak, indítottam egy Facebook-sorozatot is, ahol személyes történeteket és élethelyzeteket osztok meg. Ebből talán a férfiak is látják, hogy milyen próbatételek elé állítja az élet a dolgozó anyákat.

És az időbeosztás? Azért a politikában nincsen szabadidő, mindig készenlétben kell lenni.

Egy többgyermekes anyánál a saját magára szánt idő megoldása nyilván nagy kihívás. Nekem például főleg este 9 után van lehetőségem sportolni otthon, ezt vacsora helyett szoktam. Az élet legfontosabb döntése a párválasztás: egy olyan férfi kell a nő mellé, aki teljesen egyenrangúnak tekinti a társát mindenben, és tudja, hogy ez egy jogos igény. Nagyon szerencsés vagyok a férjemmel, mert ennek szellemében osztjuk be az életünket. És a nagyszülőknek is sokat köszönhetek, hála az ő gyerekvigyázásukért, így például hetente egy randit is megengedhetünk Előddel, rendszerint tollasozni megyünk.

Ha már a férjét említette, sikerült túllépni azon az ellentmondáson, hogy Novák Előd nem maradhatott a frakcióban, míg Ön igen?

Akkor ez nagyon nehéz volt nekem is, de Előd támogatása nagy kapaszkodót nyújtott. Ő egyébként nemcsak engem, hanem mindenkit a pártban való maradásra buzdít, s maga is segíti a Jobbikot a Népesedéspolitikai Munkacsoportunk vezetőjeként. Vona Gábor is támogatásáról biztosított, így mind emberileg, mind politikailag sikerült ezt a helyzetet rendezni.

Akkor továbbra is megmaradtak mintacsaládnak. De nem mindenki ilyen szerencsés. A sok válás miatt egyre gyakoribb jelenség, hogy csak az egyik szülő neveli a gyerekeket. A Jobbik az elmúlt hónapokban több utalást is tett arra, hogy szeretné felkarolni ezt a társadalmi réteget. Hogy kell ezt elképzelni?

Az egyedülálló szülőkkel való kapcsolatfelvétel során nagyon sok olyan élethelyzettel találkoztam, melyek mélyen megérintettek. Előddel el is döntöttük, hogy két ilyen helyzetbe került édesanyát anyagilag támogatunk, hogy könnyebben boldogulhassanak. Azonban nagyon sok szülőnek méltatlan életkörülmények között kell élnie, mert szerencsétlenül alakult a magánélete. Jellemző, hogy a gyermekeket nevelő fél kénytelen egy fizetésből eltartani a családot és a nevelésbe sem segít be senki.

„Szeretnénk ezért olyan törvényeket hozni, amelyek megkönnyítik a tartásdíj behajtását, valamint a pótnagyi-programunk alkalmas lenne arra, hogy a szülők munkabeosztása miatt a gyerekek ne szenvedjenek hátrányt.”

A program lényege, hogy összekössük azokat a szellemileg és fizikailag friss nyugdíjasokat, akiknek unokáik például külföldön vannak vagy egyáltalán nincsenek, és szívesen segítenének olyan nagycsaládosoknak vagy egyedülálló szülőknek, akiknek erre szükségük van.

Sajnos egyre magasabb ezen idős emberek száma, hiszen a statisztikák szerint egyre több magyar gyermek születik külföldön. Orbán Viktor 2013-ban azt mondta, ha őket választják meg 2014-ben 2018-ra minden fiatal hazatér. Elérkeztünk a kitűzött dátumhoz, ám mégsem mondhatjuk, hogy áramlana haza az ifjúság.

Félelmetes az a struccpolitika, amit a kormányoldal a kivándorlással kapcsolatban tanúsít.

„Magyarországnak ma az egyik legnagyobb problémája, hogy a dolgozni akaró, munkaképes, jól képzett fiatalok elhagyják az országot.” 

Ennek elsősorban anyagi okai vannak, de hozzájárul az is, hogy a hazai közeg nem támogatja őket alkotókészségük kibontakoztatásában. Az elsőre hosszú távon a béruniós kezdeményezésünk lehet a megoldás, a második problémára pedig egy olyan fiatalokat támogató közeget kell létrehozni, ami érezteti velük, hogy fontosak. Addig nem fogják így érezni, amíg egy évtized eltelik úgy, hogy nem emelkednek az ösztöndíjak, a vidéki fiatalok sok esetben be sem jutnak a felsőoktatásba és hagyaték nélkül a lakáshoz jutás is elérhetetlen álmot, vagy évtizedekig tartó tartozást jelent. Ha már ezeken változtatni tudunk, elérhetjük, hogy itthon eresszenek gyökeret, így kisebb eséllyel hagynák itt Magyarországot.

"Az a baj, hogy nem ügyekért állunk ki, hanem folyamatosan egymás ellen harcolunk"

Kalandvágy vagy menekülés? Nincsen pénz vagy nincsen szabadság? Azzal sem vagyunk teljesen tisztában, hogy hány honfitársunk hagyta el az országot az elmúlt években. Bár statisztikáink vannak róla, de a valós adatok nagyban eltérhetnek ezektől. Arról azonban egyáltalán nincs tudomásunk, hogy ezek az emberek miért próbálnak Magyarország helyett külföldön boldogulni, csupán találgathatunk.

Ehhez gondolom társulnának családpolitikai intézkedések is...

Bizony, nemrég nyújtottunk be egy javaslatcsomagot, melyet a Népesedéspolitikai Munkacsoportunk dolgozott ki. A Jobbik legutóbbi választási programjában hazánk legnagyobb problémájaként definiáltuk a népességfogyást, s ezzel a társadalom döntő többsége is egyetért a felmérések szerint. Talán azért is, mert ez nem csupán nemzetpolitikai kérdés: az államháztartás sem tartható fent egy ilyen mértékben elöregedő társadalomban, amihez még jön az aktív korúak kivándorlása és a cigányság népességrobbanása is.

„Oda jutottunk, hogy a demográfiai válság gyors leküzdéséhez minden szülőképes korú magyar nőnek négy gyermeket kellene vállalnia.”

Önöknél is lesz negyedik?

Mindenképp szeretnénk, bár még erőt gyűjtünk. A négygyermekes családmodell támogatása és népszerűsítése kormányzati feladat is volna, de közéleti szinten sokan tehetünk egy jó példával is. El kell ismerni, hogy a Fidesz tett gyermekvállalást ösztönző intézkedéseket, ám ezek mégis kevésnek bizonyultak.

„Az Iránytű Intézet legutóbbi felmérése szerint a népesedési válság leküzdését célzó kormányzati intézkedések a társadalom 75%-a szerint nem elégségesek, azaz megbukott Orbánék családpolitikája.”

Az elmúlt években 1,23-ról csupán 1,48-ra nőtt az egy párra jutó gyerekek a száma, ami a minimálisan szükséges 2,1-től még mindig beláthatatlan messzeségben van. A családtámogatások bővítését célzó, 12 pontból álló javaslatcsomagunk legfontosabb intézkedései a bérlakásprogram, valamint a gyermekneveléshez szükséges cikkek áfájának minimális szintre való csökkentése. 

Legalább ennyire fontos lenne az anyák társadalmi megbecsültsége is. Ma nem látjuk, hogy az anyaság pozitívumként tűnne fel a társadalomban, és a politika sem közvetít elég megbecsültséget azokért az áldozatokért, amiket az anyák a gyermeknevelés során meghoznak. Pedig sokszor saját maguk fizikai és lelki határait is legyőzve tesznek eleget kötelességeiknek.

Közelednek a választások. A Jobbik több aspektusból is kritizálta a választási rendszert. A kivándorolt magyaroknak, akár csak a határon túliaknak megadta volna a lehetőséget, hogy levélben voksoljanak, valamint társadalmi vitát gerjesztve magát a választójogot is alapfokú iskolai végzettséghez kívánta kötni. Ebben a három hónapban gondolom már nem várható eredmény.

Az áprilisi országgyűlési választásra már biztosan nem tudunk változtatni, de a Jobbik legutóbbi választási programjában is azért volt benne, mert épp a demokrácia működőképességét szeretnénk előmozdítani azzal, hogy az írni-olvasni sem tudó emberek szavazatának tömeges megvásárlását nem hagyjuk annyiban.

„Ezt nem kirekesztő, hanem felzárkóztató programpontnak szántuk.”

Az alapfokú iskolai végzettség megszerzését minél több dologgal kell ösztönözni. Sőt a 21. században én az érettségit is egy alapjognak, alapértéknek tekinteném. De már most meghatározó kérdés az is, hogy a külföldön élő magyarok nem tudnak érdemben élni szavazati jogukkal. Ez nyilvánvalóan a Fidesz politikai érdeke, hiszen akik az ő kormányzásuk alatt nem tudtak boldogulni Magyarországon, vélhetően nem rájuk voksolnának. Minden bizonnyal ezért nem támogatták a kormánypártok a Jobbik által javasolt elektronikus szavazást sem, pedig azzal szemben érdemi ellenérvet nem tudtak felmutatni. Ha sikerülne megnyernünk a választást, 2022-től ezt lehetővé tesszük, hogy valóban össznemzeti legyen a parlament.

Visszatérve az iskolázottságra. Az a társadalmi réteg, aki még az alapfokú végzettséggel sem rendelkezik nem hiszem, hogy sok érdeklődést mutatna a politika iránt. Ennek fényében valóban úgy gondolja, hogy ösztönző hatása lenne, ha ehhez kötnék a választójogot?

Minden eszközt meg kell ragadni. A jogosítvány – aminek megszerzését a Jobbik ingyenessé tenné – már szintén alapfokú végzettséghez kötött, tehát anélkül nem szabad gépkocsit vezetni, s egy ország vezetésében való részvételkor miért ne lehetne ugyanilyen elvárást támasztani?

És ha az alapvető iskolai végzettségen túl vannak, akkor hogyan tovább? Az elmúlt hetekben sokat cikkezett arról a sajtó, hogy a szegényebb, főként vidéki fiataloknak szinte lehetetlen bejutni a felsőoktatásba. Lát esélyt arra, hogy ez belátható időn belül megváltozzon?

Azt a szégyent kellett, hogy megélje Magyarország, hogy az Eurostat statisztikái szerint 2017-ben az utolsó helyen végeztünk a társadalmi mobilitás tekintetében. Bulgáriában és Romániában is jobb már a helyzet, mindenhol könnyebb kitörni a szegénységből. Nagyon fontos társadalompolitikai cél, hogy az alsó-középosztályt felemeljük, hiszen enélkül az egész nemzetünk sikeressége megkérdőjelezhető.

„2010 óta csaknem 15 ezerrel csökkent az államilag finanszírozott képzéseknek a száma, tehát egyre inkább a pénztárca határozza meg azt, hogy valaki be tud-e kerülni a felsőoktatásba vagy sem.”

2020-tól a felsőoktatásba kerülés feltételéül szabja a kormányzat a nyelvvizsgát, miközben a közoktatásban nem kapják meg ezt a tudást a NAT szerint sem, csak ha különórákra járnak, ami szintén pénzkérdés. Ha ezek után bekerül valaki a felsőoktatásba, azzal kell szembesüljön, hogy a tíz éve stagnáló ösztöndíjból egy szobára sem futja, a kollégiumi férőhelyekre pedig nem ritka a 140 százalékos túljelentkezés. És nem elég, hogy nincs kapacitásbővítés, de jelenleg

„az államilag fenntartott kollégiumi férőhelyeknek a 85 százaléka a jogszabályi minimumfeltételeknek sem felel meg.”

Ha ezeken az elképesztő állapotokon átküzdötték magukat a fiatalok, ismét csak nehézségek jönnek velük szembe. Nem csodálkozhatunk, hogy egy tavalyi felmérés szerint a diákok 44 százaléka fontolgatja, hogy külföldön próbáljon szerencsét.

Próbálják is hallatni a hangjukat. A Fidesz kormányzása alatt több diáktüntetésre is sor került. Most is készülődik a "Ne menj suliba” demonstráció. A Facebook-esemény szerint az igazságosabb, modernebb, diákközpontú rendszerért vonulnak majd a Parlament elé és a finn modellt tartják követendőnek. Egyetért ezzel a nézettel? Tervezi, hogy kimegy a tüntetésre?

Tervezem, hogy elmegyek a tüntetésre, de semmiféle pártpolitikai célom nincs ezzel. Ugyanakkor magánemberként szeretném kinyilvánítani, hogy támogatom ezeket a diákokat és egyetértek azokkal a célokkal, amiket megfogalmaztak, bár ehhez nem kellene az iskolából hiányozni.

„Az, hogy az oktatási rendszerben az történt ami, egy generációs szakadéknak is köszönhető, ami a fiatalság és a mostani kormányzat vezető politikusai között van.” 

Ők már sokszor nem is értik, hogy miről beszélnek ezek a fiatalok. 

A finn modellről pedig annyit, hogy a 21. században már közhelynek kéne lennie, hogy egyéni bánásmód érvényesüljön az oktatásban, de mi még mindig 19. századi megoldásokról vitatkozunk, miközben suhannak el mellettünk az újdonságok. És ugyancsak ebben a követendő modellben alap a sport és a nyelvtanulás, amikre, ha nem fordítunk kellő figyelmet, a 21. század világában nem fogjuk tudni növelni a versenyképességünket. Szükség van a kommunikációs csatornáink bővítésére és az ülő életmód ellensúlyozására egészségügyi és mentális szempontból is elengedhetetlen a rendszeres sportolás.

Mit gondol, lehet ennek a demonstrációnak nagyobb ereje a korábbiaknál, azáltal, hogy a kormánypártoknak nem kedvez az elégedetlenség a választások előtt?

Hosszú távon úgy gondolom, hogy csak a kormányváltás tudja megváltoztatni az oktatáspolitika irányát. Nem újdonság senkinek, hogy a Fidesz leszerepelt ezen a szakpolitikai területen. Egy új erő, a Jobbik a környezetünkben összegyűlt szakemberekkel képes lehet arra, hogy megváltoztassa ezt a szemléletet, és becsatornázza a szakmai érveket az oktatási rendszerbe, ami ezáltal a 21. század kihívásainak megfelelni képes gyerekeket tud majd nevelni.