"Itt az ember kicsit mindig magányosabb, a gyökereink otthon maradnak"

Kalandvágy vagy menekülés? A kivándorolt magyarok nyomába eredtünk. Riportsorozatunk 6. része. 

Bristol utcáin bolyongva kollégám megjegyezte, milyen furcsa, hogy napok óta Angliában vagyunk és alig kellett megszólalnunk angolul. Nem elég, hogy magyarokat kerestünk, még akkor is beléjük botlottunk, mikor épp nem kerestük őket. Bristolban még inkább mint Londonban. A város mára barátságosabb és élhetőbb is mint a zsúfolt főváros. A régi iparváros a kultúra, a bohém graffitik és diákélet által éledt újjá, az utcán mindenhol hangulatos pubokba és kávézókba ütközünk, valamint a zenészek sem tartják a négy fal között tehetségüket. Itt találkoztunk Gáborral is, aki a miliőbe illő vállalkozásával már nem kell, hogy az anyagiak miatt aggódjon. Nevezhetjük sikersztorinak is az övét, de az ő sikerét nem a szerencse, hanem a tanulás és a kitartás hozta meg.

Gábor az államvizsga után próbálkozott először a külföldi élettel, mint mondja akkor még az angol nyelv hiánya ösztönözte arra, hogy anyanyelvi környezetben vértezze fel magát eme tudással. Egy gyárban dolgozott, ám mozgásszervi panaszai adódtak, és mivel a brit egészségügyben kevésbé bízott, mint a hazaiban, visszatért Magyarországra.

A két éves itthon tartózkodása alatt egy jól fizető multinál sikerült elhelyezkednie csoportvezetőként. Mi hajtotta mégis vissza a szigetre?

"A munka annyi stresszel járt, hogy úgy döntöttem, inkább a hátam menjen tönkre Angliában, mint idegösszeroppanást kapjak a harmadáért Magyarországon."

Gábor úgy véli, nagy különbség van aközött, hogy valaki megélhetési munkavállaló, vagy az élet anyagi oldala már biztosítva van és a keresetéből már csak az élményekre és a valódi életre kell költenie. Ha otthon marad talán sosem sikerül kitörnie a megélhetési munkavállalók mókuskerekéből.

2013 tavaszán, immár nyelvtudás birtokában tért vissza angol földre, azzal a gondolattal, hogy a magyarok által dömpingelni kezdett szabadulós játékot meghonosítja Bristolban is. A kalandjáték ugyan nem magyar találmány, de a magyarok éreztek rá sikerére és kezdték terjeszteni az egész világon. Londonnal is magyarok ismertették meg a rejtélyek megoldása által való szabadulás stresszélményét. A vállalkozó elmesélte, hogy nem a cég indulásával voltak nehézségek, sokkal inkább azzal, hogy megismertesse az emberekkel ezt az addig ismeretlen szórakozási formát. A siker azonban nem váratott sokáig magára, a játék és a cég is nevet szerzett magának Bristolban, most pedig épp egy új hely nyitásán dolgoznak egy másik dél-angliai városban.

Szabadulós játékok

A szabadulós játékot a városi legenda szerint a magyarok találták ki, azonban a szomorú igazság, hogy 2006-ban elsőként a Szilícium-völgyben alakítottak ki a számítógépes játékra alapozó szabaduló szobát, amely Agatha Christie egyik krimijére épült. Egy évvel később a japánoknál kijutós játék néven kezdett terjedni, Budapesten pedig csak 2011-ben nyílt meg az első játékhelyszín. A legenda onnan eredhet, hogy a magyar játékok valóban világhírűek és akik belekezdenének egy ilyen vállalkozásba már hozzánk jönnek tanácsért. A játék lényege, hogy különböző történetekbe helyezve a játékosokat, azoknak ügyességi feladatok és logikai megfejtések útján, egy meghatározott időn belül kell eljutniuk az utolsó kulcsig, mely a kijáratot nyitja.

A sikereket hallva azt hihetnénk, hogy Gábor pont azok közé az elvándorolt honfitársaink közé tartozik, akiket nem látunk viszont egy pesti lakásban tengetve mindennapjait. Meg is lepett, mikor kérdésemre, hogy kint tervezi-e a jövőt, azonnal nemmel válaszolt.

"Itt az ember kicsit mindig magányosabb, a gyökereink otthon maradnak"

- otthon sem volt boldogtalan, csak egyszerűbbnek látta lerendezni az élet anyagi oldalát odakint. Életszemlélete szerint nem hajszolhatjuk a pénzt addig míg megöregszünk és a nagyját az egészségünk megőrzésére kell költenünk.

A harmincas éveiben járó férfi hiányolja az otthon maradt családot, barátokat is. Társasága ugyan van helyben is, de inkább a munka került előtérbe. A cégénél alkalmazott magyarokkal is nagyon jó viszonyt ápol, de mint mondja nem a magyarságuk miatt alkalmazza őket, hanem mert megbízhatóak és a cég szempontjából is előnyösebb, hogy a közös anyanyelv miatt gyorsabb és folyékonyabb a belső kommunikáció.

Ebéd után, amit egy hangulatos kis étkezdében, a Tiffin Time-ban egy magyar lány készített nekünk, Gábor elhívott minket, hogy kipróbáljuk a játékot. Mivel épp belefért a következő találkozónkig egy szabadulás, a híres archeológus Jack Travis Afrikából lopott ritka gyémántjának nyomába eredtünk. A történetmesélőnk a 26 éves Niki volt, aki két éve, az egyetem elvégzése után azért érkezett Angliába, hogy álmait valóra válthassa. Mielőtt Gáborral találkozott majdhogynem bármilyen munkát elvállalt, de nem szerette őket. A jelenlegi állásával megvan elégedve, de tervei között szerepel, hogy egy táncstúdiót nyisson. Azt még nem döntötte el hol, Bristolban vagy Magyarországon.

A Puzzlair-ben tett afrikai kalandunk után tovább álltunk, hogy felkeressük az Angliában és Írországban élő magyarok legfontosabb, hazai ízekkel szolgáló ellátóhelyét, a Paprika Store-t.

A bolt valóban a kinti magyarság központi helye, a boltos Mária ha névről nem is, arcról minden magyart ismer, aki a városban lakik. Mikor a riportalanyainkat kerestük ajánlották is, hogy "Marcsi a Paprika Store-ból tud mesélni nektek". A középkorú Mária már évek óta dolgozik Angliában, két lánya közül az egyik kint él vele Bristolban, párját, aki szintén Magyarországról vándorolt ki 11 évvel ezelőtt, már ott kint ismerte meg.

A boltba rengeteg magyar megfordul. Abban a néhány percben is, míg feltartottuk az eladót kisebb sor alakult ki és a vásárlók mind magyarul beszéltek egymással. Mária azonban azt mondja, hogy a magyar ízek nem csak az otthonról érkezetteket vonzzák, hanem a kelet-európai országok lakóit is. Ugyan van a szomszédban egy lengyel bolt, de a lengyelek is inkább hozzá járnak, mert jobb, tisztább és nagyobb a választék.

Mária tervezi, hogy hazatér nyugdíjas éveire.

„Abból a nyugdíjból, amit Angliában kapnék nehéz lenne megélni idekint, Magyarországon viszont nem kell belőle szűkölködnöm.”

Másnap a dublini Paprika Store-ba betérve szintén Túró Rudit szorongató kisebb tömeggel találjuk szembe magunkat. Itt a kasszánál János, a hálózat tulajának öccse fogadja barátságosan kérdéseinket.

Elmondja, hogy testvére, Szabolcs 2006-ban alakította ki a brandet. Az első két üzletet ekkor nyitották meg Londonban és Dublinban. Kezdetben boltként és pékségként üzemeltek, ez az évek során eltolódott inkább a bolt irányába, de a pékség jelleg megmaradt - említi, épp miközben egy idős házaspár krémesekkel megrakott kosarával tér a kasszához.

A két bolt eleinte külön utakon járt, de 2010-ben egységesítették a termékkínálatot és a beszállítókat is, majd terjeszkedni kezdtek a nagyobb magyar közösségeket számláló városokban. Mára öt Paprika Store nyílt az angolszász szigeteken, 2012-ben Bristolban, 2013-ban Nottinghamben, tavaly májusban pedig egy újabb londoni helyszínen, Twickenhamben van lehetőségük beszerezni a kint élőknek a magyar jellegzetességeket.

János azt mondja, a Túró Rudi, az Erős Pista és a Pick szalámi fogy leginkább, ám nála sem csak a magyarok viszik ezeket. A vendégkör körülbelül 10 százaléka ír és a kelet-európaik is ugyanolyan előszeretettel látogatják, mint Bristolban Máriát.

A férfi már a bolt megnyitása óta Írországban él. Mikor testvére megcsinálta a vállalkozást neki épp nem volt munkája, így kapóra jött, hogy kint próbáljon szerencsét. Ennek már tíz éve. Ő megtalálta a számításait, és nem fog hazatérni. Párjával családot terveznek és habár János tervezi, hogy gyermekeit megtanítja majd magyarul, nem tartja fontosnak, hogy Magyarországon nőjenek fel. Ők annyira megszerették az írek lazaságát és kedvességét, hogy nem vágynak vissza a hazai szürke hétköznapokba.

Mint oly sokan mások, már kialakítottak egy másik életet, egy másik országban.

 

Portálunk kivándorolt magyarokról szóló riportsorozatának korábbi részeiből, Péter történetét itt, Gergő és Szandra kiköltözésének körülményeit itt, Zsolti állampolgársághoz jutását itt, Lajos és Ildikó magyar társadalomban való csalódását itt, Bianka és Zsombor jobb társadalomért való törekvéseit pedig itt olvashatja.