Már 6000 fő támogatta pénzzel a Jobbik választásokon való indulását - 90 millió forintnál tart az adománygyűjtés

A szimpatizánsok érzik, mekkora a tét.

Szabó Gábor, a Jobbik pátigazgatója közleményében azt írja, hogy a törvénytelen és megalapozatlan állami számvevőszéki döntés, amely végérvényesen 663 millióra büntette a Jobbik Magyarországért Mozgalmat, leállíthatatlannak tűnő lendületet adott a közösségi adományozási kampányának.

Szerda estig összesen 92 177 938 forint érkezett a Jobbik központi bankszámlájára, amelyet 6051 magyar ember adományozott a legerősebb ellenzéki pártnak, hogy az Orbán Viktor tervei és akarata ellenére, mégis el tudjon indulni majd az országgyűlési választáson.

A felháborodott emberek összefogásával közösségi gyűjtést indít a Jobbik

A válságtanácskozás túlzás, egy operatív törzs ült össze a Jobbikban jogászokból, pénzügyesekből - mondta Vona Gábor a Hír TV Egyenesen című műsorában csütörtök este. A pártelnök elárulta: a folyosón találkozott Nyikos Lászlóval, aki korábban 12 évig volt az Állami Számvevőszék alelnöke. A szakember úgy véli, az egész megengedhetetlen az ÁSZ részéről,ezer sebből vérzik mindaz, ami történik.