Két év alatt 1000 nélkülöző magyar családon segített a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítvány

Kiss Gabriellával, a szervezet főtitkárával beszélgettünk az elért eredményekről.

Sokan azt kérdezhetik most magukban, mi indokolja, hogy egy parlamenti párt saját jótékonysági szervezetet tartson fönn, miért nem elég, ha az adakozó kedvű képviselők már meglévő szervezetek számára gyűjtenek?

2010 előtt is sok jelzés érkezett a párthoz, de a Jobbik parlamentbe kerülésével annyira megnövekedett a segítségkérő levelek száma, hogy Vona-Szabó Krisztina fontosnak érezte, hogy külön foglalkozzon ezekkel, amiben mi is segítettünk neki.

"Azonban már akkor is úgy gondoltuk, hogy egy politikai párt nem szociális intézmény, és ezeket a megkereséseket más keretek között kell intézni, mert a Jobbiknak nem ez a szerepe."

Mivel a Jobbik egy szociálisan érzékeny párt, nem volt kérdés, hogy ezekkel a segítségkérésekkel  valamilyen szervezett formában foglalkoznunk kell. Így merült föl Sneider Tamás alelnök részéről, hogy hozzuk létre az alapítványt. Végül Vona-Szabó Krisztina, Szabó-Tóbi Adrienn és Dúró Dóra alapították meg a szervezetünket 2015-ben, a kuratórium elnöke Sneider Tamás, tagjai pedig Szávay István és Apáti István lettek. Én szociális szakemberként kapcsolódtam be a munkába, és azóta is szívügyemnek érzem az alapítvány működtetését, így nem is csoda, hogy idővel átvettem a főtitkári szerepet, amit abszolút a magaménak érzek.

"Az alapítvány létrehozása a Magyarországon kialakult viszonyokra adott válasz volt, melyeket a mai napig legjobban a munkából élő, de nélkülöző családoknak a szociális ellátórendszerből való kiszorulása jellemez."

"A rászoruló, de munkából élő magyar családokat segítjük"

Mit érdemes tudni a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítványról? Mikor alakultatok és milyen céllal működtök?A Jobbik Szeretetszolgálat Alapítvány 2015 novemberében alakult, az alapítók szándéka pedig az volt, hogy a szervezet önkénteseken keresztül az egész Kárpát-medencében segítse a rászoruló gyermekeket és családokat, illetve megkeresse és összehozza a segíteni kívánó adakozókat a segítségre szorulókkal.

Mit érdemes tudni a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítványról annak, aki még sosem hallott a szervezetről?

A mi alapítványunk, mint minden olyan szervezet, ami embereken szeretne segíteni, egyrészt azzal a céllal jött létre, hogy sorsközösséget vállaljon a nélkülözőkkel - mi az egész Kárpát-medencére kiterjesztve tesszük ezt -, másrészt, hogy önkénteseinkkel minél több rászorulónak segítséget nyújthassunk.

"Nagyon fontos, hogy a segítő szándékunk nem merül ki egy-egy szükséglet kielégítésében, emellett ugyanis az egyik fő célunk a közösségépítés."

Ez azért kiemelten fontos, mert csak együtt leszünk képesek valóban tenni egymásért, és fölemelni a nehéz helyzetbe került honfitársainkat. Azt szeretnénk, ha az általunk felkaroltak egy olyan csoport tagjai lehetnének, ahol önszerveződő alapon is elindul a kölcsönös segítségnyújtás.

"Fontos, hogy a nehéz helyzetbe jutottakat kiszakítsuk az ezzel együtt járó elszigetelődésből, és ne hagyjuk őket magukra."

Adventi mulatság: harminc gyermeknek szerzett életre szóló élményt a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítványa

Bár az Országház szokatlanul üres, vasárnapi méltósága eleinte talán kissé megszeppentette a vendégeket, az alapítvány által megvendégelt szülők és gyerekek viszonylag hamar a gyönyörű környezet hatása alá kerültek, és a kora délutáni parlamenti séta során áhítattal vegyes érdeklődéssel csodálkoztak rá a magyar törvényhozás épületének mesébe illő belső tereire.

Ezek szerint akkor - csúnyán fogalmazva - kifizetődő, hogy ennyire család- és közösségcentrikusak vagytok, és nagyfokú személyes odafordulással foglalkoztok az emberekkel?

Szerintem hosszú távon nem is lehet máshogy működni ebben a szegmensben. Vannak feneketlen zsákként jellemezhető helyzetek, amikor "csupán" élelmiszer- vagy gyógyszervásárlásban, számlák rendezésében, illetve tűzifabeszerzésben nyújtunk segítséget.

"Ezek önmagukban nem elegendők, és nem is lehet minden szükségletet csupán pénzzel kielégíteni."

Épp ezért fontos, hogy a szegénységi csapdába esett embereknek valódi, törődő közösséget és iránymutatást is adjunk:

"Tőlünk nem csupán a halat, hanem a hálót is megkapják."

A családok visszajelzéseiből pedig látjuk, hogy valóban odafigyelnek egymásra, akár örömben, akár bánatban, és velük is megosztják az élményeiket, tapasztalataikat.

Azt lehet tudni, hogy országosan hány, szociális területen tevékenykedő munkatárs végzi nálatok a munka oroszlán részét?

Mostanra alakult ki egy nagyjából 20 fős mag, akik az önkéntességen túl valamilyen formában szakemberek is. Eleinte a táboroztatások - a Hurrá, nyaralunk! és a Hurrá, telelünk! programok - köré gyűltek ezek a kollégák, mára azonban már kiépült egy olyan rendszer, amiben már nem csak ezek kapcsán működünk együtt, hanem a többi projektből is kiveszik a részüket. A legtöbb önkéntes segítőnkkel a Jobbik révén kerülünk kapcsolatba, hiszen fontos alapvetésünk, hogyha megkeresnek minket, akkor lehetőleg helyben tudjunk segítséget nyújtani, ehhez pedig elengedhetetlen az ott élő, tenni akaró emberek közreműködése.

"Egyrészt, sajnos nem tudunk mindenhová elutazni, másrészt pedig hiszünk abban, hogy helyi környezetben kell megtalálni a megfelelő megoldásokat, és a segítő közösséget is ott kell építeni."

Ugyanakkor az adott problémáról is pontosabb képet tudunk kapni a helyi emberek révén, akik azt is meg tudják ítélni, hogy valós-e a szükség, vagy sem, illetve milyen helyi erőforrásokat lehet az ügy mellett mozgósítani, vagy szükség van-e széleskörűbb gyűjtésre?

"Így mondhatjuk, hogy országos hálózatunk van, és nagy öröm, hogy minden tagja lelkesen segíti és figyelemmel kíséri a munkánkat."

Szóba kerültek a nyaraltató és teleltető programok, amik annyiban rendhagyóak, hogy nem csupán a gyermekeknek kínálnak kikapcsolódási lehetőséget, hanem a szülőknek is. Miért fontos, hogy többet nyújtsatok egy átlagos nyári vagy téli tábornál?

Baráth Zsolt és én - mint a táborszervezésben nagy tapasztalattal rendelkező szakemberek - 2015-ben kaptuk a felkérést a kuratórium elnökétől, Sneider Tamástól, hogy dolgozzunk ki egy nélkülöző gyermekeknek szóló üdültetési programot az alapítvány számára. Átnéztük a hazai repertoárt, hogy milyen lehetőségek léteznek a "piacon", és az ötleteléskor Zsolt vetette föl, hogy mi lenne, ha egész családoknak adnánk meg a lehetőséget? Azt láttuk, hogy míg rászoruló gyermekek számára - szerencsére - rengeteg táborozási opció létezik, addig nincs olyan projekt, ahol ebbe a szülőket is bevonják.

"A legnagyobb alapértékünk, a közösségépítés tehát épp itt nem valósult volna meg, pedig a legkisebb közösség épp a család, ezért határoztuk el, hogy ebben a keretben gondolkodunk."

Az alapítvány nem árul zsákbamacskát, már a nevében benne van, hogy kihez kötődtök. Pontosan hogy kell elképzelni a Jobbikkal való együttműködéseteket a mindennapokban?

A Jobbik Szeretetszolgálat Alapítvány legfontosabb támogatói a párt országgyűlési képviselői, akik minden hónapban a tiszteletdíjuk 10 százalékát fizetik be nekünk. Ez az anyagi működésünk alapja, de emellett természetesen vannak különféle gyűjtéseink, forrásokra pályázunk és akadnak egyéb támogatóink is. A Jobbik politikusaihoz vagy tagjaihoz bármikor nyugodtan fordulhatunk különféle kérésekkel, mindig örömmel állnak rendelkezésünkre, ők is nagy szerepet játszanak a helyi problémák feltérképezésében és megoldásában, de van, hogy a mi közreműködésünkre már nem is kerül sor, mert ők helyben viszik végig az adott ügyet. Továbbá ők is segítenek a rászoruló családok toborzásában, ajánlásában, és elviszik az alapítvány hírét azokhoz, akiknek tényleg szüksége van a támogatásunkra.

"Az anyagi támogatás ugyan nem minden, de büszkén mondhatom, hogy az elmúlt két évben a Jobbik frakciójától 32 és fél millió forintnyi támogatást kaptunk, amiből 1000 nélkülöző magyar családnak tudtunk érdemi segítséget nyújtani."

Az országgyűlési képviselőknek vagy a jelölteknek tényleg nagyon súlyos gondokkal küzdő embereken sikerült segítenie, többek között például azzal, hogy nem hagyták, hogy a rászorulók kihűlt lakásban fagyoskodva töltsék az ünnepeket, de élelmiszerrel és játékokkal is szebbé tették az életüket.

Három gyerekét egyedül nevelő anyát vert át a gázszerelő

A Pest közelében lévő településen, a kis falvakra jellemző templom-iskola-önkormányzat szentháromság köré épülő központon túlhaladva érkezünk el a község határában lévő földes úthoz, ami az üdülőövezetbe vezet.Itt él Edit három gyermekével. A mindennapossá vált viták után külön költöztek férjével. Eladva korábbi közös otthonukat, visszafizetve a hitel fennmaradó összegét, csak egy üdülőre telt a csonka családnak.

Mennyiben nehezíti a munkátokat, hogy nyíltan egy politikai párt szervezete vagytok?

Én még sosem éreztem ennek hátrányát, legfeljebb a közösségi médiában tesznek megjegyzést egyesek, de igazán ez sem jellemző.

"A programok szervezése kapcsán azt tapasztaljuk, hogy az emberek nem a névre figyelnek - illetve nem pejoratív értelemben -, hanem a segítő tevékenységünkre, amihez igen sok támogatást kapunk, szívesen fogadnak és keresnek minket."

Egyre több ember fordul hozzánk, és nyugodt szívvel mondhatom, hogy nincs bennük félelem vagy rossz érzés.

Aki segíteni szeretné a munkátokat, az milyen módon tudja ezt megtenni?

Többféle módja is van, a Facebook-oldalunkon minden elérhető: ha valaki önkéntesnek jelentkezne hozzánk, az nyugodtan írhat nekünk üzenetet, de az is nagy segítség, ha anyagi felajánlást juttat el a bankszámlánkra.

"De amit mindenki meg tud tenni, az az adó egy százalék felajánlása, hiszen idén már gyűjthetjük az ilyen hozzájárulásokat is."

Nagyon bízom benne, hogy minél többen élnek majd ezzel a lehetőséggel.

A Jobbik Szeretetszolgálat Alapítvány adatai

Adószám: 18728653-1-10

Bankszámlaszám: 18203246-06028124-40010017 (FHB Bank)

"Senki helyett sem tudjuk megoldani a problémát, de segítünk a talpra állásban"

Hogyan képes egy politikai párt által finanszírozott karitatív szervezet valódi közösségeket teremteni, és milyen segítséget nyújthat olyan rászorulóknak, akik már semmi másban nem reménykedhetnek? Milyen feltételekkel várják a rászorulók és a segítő szándékkal érkezők közeledését? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk Kiss Gabriellával, a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítványának főkoordinátorával, aki elárulta, mik a szervezet legfontosabb programjai jelenleg, és mit remélnek 2018-tól.