Titkolt bevándorlás: Nem elég, hogy átverték az embereket, az önkormányzat plusz 10 milliót is eltapsolt a propagandára

Dunaújvárosban úgyse lehetne értelmes dolgokra költeni a pénzét. Ja, de.

A képviselő kijelentését a következőképpen indokolta: szerinte a kormány annak ellenére, hogy "a migránsok betelepítése elleni harc" hazug jelszava alatt szórta az adófizetők pénzét, 1300 bevándorlót fogadott be Magyarországra.

Mindezt úgy, hogy októberben még arról szólt a kormánypropaganda, hogy a fideszesek

"nem fogják hagyni, hogy Magyarországot bevándorlóországgá változtassák".

Kitért arra, hogy a letelepedési kötvényekkel érkezett húszezer, illetve titokban befogadott 1300 bevándorló ténye jól mutatja, hogy a sokkal értelmesebb és égetőbb célokra is felhasználható közpénzt

csak az emberek átverésére használta a kormány, ami helyi szinten épp úgy érvnyesült, mint országosan.

Példaként Dunaújvárost említette, ahol a fideszes többségű képviselőtestület 2016. szeptember 22-ei ülésén a kormánypárti képviselők egy olyan határozatot szavaztak meg, miszerint a város 10 millió forintot költött arra, hogy a lakosokat a kvótanépszavazáson való részvételre buzdítsa.

Nyilatkozatában Pintér Tamás kérdőre vonta Galambos Dénest, Fejér megye 4. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselőjét azzal kapcsolatban, hogy

  • tudott e a titkos úton befogadott menekültekről?
  • Dunaújvárosban laknak e bevándorlók, és ha igen, hol; kaptak-e önkormányzati lakást?
  • Ha kapnak, akkor mennyi segélyt kapnak az államtól?
  • A bevándorlók "elvették-e a magyarok munkáját", azaz dolgoznak-e valahol a választókerületben?
  • Figyeli-e őket a dunaújvárosi rendőrség vagy valamilyen szolgálat, ha már a terrorveszély növekedésével indokolták a távoltartásukat?
  • Követtek-e már el bűncselekményeket?
  • Mozoghatnak-e szabadon Dunaújvárosban vagy a környékén?

Pintér Tamás arra is felszólította a fideszes képviselőt, adjon számot arról: tervezi-e a a kormánypárt a menekültek Dunaújvárosba és környékére való telepítését?

Hozzátette: Galambos maga is sokszor hangoztatta a kormányzati kommunikáció szólamait,

ezért a kérdés tisztázása érdekében nyílt vitára hívta a Fidesz politikusát, melyen a korrupciós ügyekről is faggatná ellenfelét.

"Tisztázza hová lettek a pályázatok során eltűnt százmilliók, tisztázza hogy ezeket a pénzeket miért nem az egészségügy, oktatás, és az utak rendbetételére költötték"

- mondta a Jobbik képviselője - aki áprilisban szintén megméreti magát a Fejér megyei választókerületben -, majd szintén Galambosnak címezve hozzátette:

"Valljon színt, miért hagyta cserben a Dunaújváros és környékén dolgozó munkásokat, miért nem állt ki az érdekeik mellett az elmúlt években!"

Mi is szerettük volna megkérdezni Galambos Dénest a 2016-os dunaújvárosi határozatról, a bevándorlók elhallgatott befogadásáról, illetve arról, hogy elfogadja a Jobbik képviselőjének vitaajánlatát, ám cikkünk megjelenéséig többször is hiába kerestük a Fidesz politikusát.

Szorul a hurok a fideszes városvezetés körül: A dunaújvárosi közvilágítás-mutyit is vizsgálta az OLAF

Az önkormányzati ügyekre rálátó forrásaink szerint a Rosettum Kft. által 2015 őszére kivitelezett, 255 millió forintos összértékű program is az OLAF látómezejébe került, és ez is szerepel ugyanabban a jelentésben, ami Orbán Viktor miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak a kétes beruházásaival is foglalkozik, és amit a kormány mindenáron titkolni igyekszik a nyilvánosság elől.