Összehívták a nemzetbiztonsági bizottságot, hogy megtudják, miért engedett be a kormány 1300 migránst

Az érintett szervek és titkosszolgálatok képviselői mellett a miniszterelnököt is várják.

Molnár Zsolt az MTI-nek csütörtökön azt mondta: az ülésre az érintett szervek és titkosszolgálatok képviselői mellett a miniszterelnököt is várják, hogy válaszoljon a "titokban befogadott" 1300 menekülttel és a "Soros-tervvel" kapcsolatos kérdésekre.

Az ellenzéki politikus azt mondta: az ülés összehívását a Jobbik és az LMP is támogatta.

Vona Gábor arról nyilatkozott, hogy személyesen Orbán Viktortól vár magyarázatot arra, hogy miért engedett be a kormány 1300 embert az országba, miközben anyagi ráfordítást nám sajnálva minden médiafelületen arról beszélnek az embereknek, hogy senkit nem engednek be. Továbbáarról a 20 ezer bevándorlóról is szeretne a miniszterelnöktől hallani, akik a letelepedési kötvényeken keresztül érkeztek Magyarországra. A Jobbik elnöke úgy véli, a parlamentben lehetne mindezt tisztázni, ezért megkezdik az egyeztetést a többi frakcióval, hogy összehívhassák az Országgyűlés rendkívüli ülését. Az a tervük, hogy a kormányfő napirend előtt számoljon be a fent említett dolgokról.

Korábban Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke a Pesti Srácok hírportálnak azt mondta: kivonulnak a nemzetbiztonsági bizottság "Soros-tervvel" foglalkozó üléséről, ha azon megjelenik Szél Bernadett, a bizottság LMP-s tagja, ő ugyanis a kormánypártok szerint Soros György érdekeit szolgálja, ezért nem szeretnék, ha fontos információkhoz jutna az ülésen.

Rendkívüli parlamenti ülés jöhet a titokban befogadott migránsokról

Úgy tűnik összegyűlhet a szükséges 40 aláírás ahhoz, hogy a Jobbik kezdeményezésére összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, ahol magyarázatot követelhetnek Orbán Viktortól az 1300 migráns befogadására. A tervet bizonyos feltételekkel az MSZP is támogatja, de sajnos semmi garancia nincs rá, hogy a Fidesz komolyan is veszi a témát - írja a Magyar Nemzet.