A fideszesek fele is úgy véli, Orbánnak strómanjai lehetnek

Lakossági korrupcióérzékelés.

A tavalyihoz 62 százalékhoz képest 5 százalékkal nőtt azon emberek aránya, akik úgy vélik, nagyon nagy vagy nagy mértékben jellemzőek a kormányra a pénzügyi visszaélések.

Csökkent azoknak az aránya, akik úgy látják, hogy a korrupciót legfelső szintről irányítanák, ezzel szemben többen vélik úgy, hogy tisztességtelen köztisztviselők magánakcióiról beszélhetünk a pénzlenyúlások kapcsán.

Garancsi István, Mészáros Lőrinc és Andy Vajna Orbán Viktor strómanjai - véli a teljes szavazókorú népesség 39 százaléka.

A tavalyihoz képest ez az arány is növekedett, úgy a teljes lakosság körében, mint ahogy a Fidesz-szavazók körében is. A kormánypárti szimpatizánsoknak fele pedig úgy nyilatkozott, hogy elképzelhetőnek tartja ezt a feltételezést.

A hazai rendszert kevesebben látják tekintélyuralminak, vagy diktatúrának, mint tavaly, azonban nőtt azoknak a száma, akik szerint Magyarországon maffiaállam működik.