A Jobbik lehetővé tenné, hogy indokolt esetben nulla forintért jussanak albérlethez a fiatalok

Vona18.

A sorozat 15. állomásán először kiegészítette a Vona18 legelső pontját, a „se szegény migránst, se gazdag migránst” bővítette

„a se titkos migránst”

vállalással.

A titokban befogadott 2300 migráns ügyét nem tudja szó nélkül hagyni. Az évszázad átverésének tartja ezt a sztorit, a kormány és Orbán Viktor három évig hazudott az országnak. Elkötöttek 22 ezer millió forintot erre a „hazugságcunamira”, most lebuktak és magyarázkodnak.

A tegnapi Pintér Sándor-Kovács Zoltán sajtótájékoztatót szürreálisnak nevezte. Az arcukon zavarodottságot látott, ahogy a mondandó is zavaros volt, Vona szerint a kormány összeomlott a saját hazugságában.

Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta, hogy tudja, hol vannak ezek az emberek, de nem mondja el. Erről semmilyen törvény nem rendelkezik, Vona szerint ez közérdekű információ, ezért várják a válaszokat. A befogadott emberek egy része dolgozik, egy része segélyt kap – arra is választ vár Vona, hogy pontosan hol dolgoznak és mekkora segélyt kapnak. Arra is kíváncsiak, hogy a menekültek milyen nemzetiségűek. Pintér azt is elmondta, hogy háborús övezetekből akár gyilkosok is érkezhetnek, Vona szerint

„a kormány nem csak hazudott, hanem az ország biztonságának a megvédésére is képtelenné vált.”

A kormány szerinte nem csak hazug, hanem gyáva is, mert Z. Kárpát Dániel nyilvános vitára hívta Dömötör Csabát, ahogy Vona Gábor Orbán Viktort, de nem lesz belőle semmi.

A Jobbik az önkormányzatokhoz fordult levélben, nyilatkozzanak arról, hogy az ő településekre érkeztek-e menekültek. A rendkívüli parlamenti ülés összehívására eddig 32 aláírás gyűlt össze a szükséges 40-ből.

Oktatás

A 15. vállalás a XXI. századi oktatáspolitikával kapcsolatos. Édesapaként tapasztalatból is mondja, hogy az oktatásban résztvevők legjobb szándéka, igyekezete ellenére is rossz a rendszer. A múltra készítik fel a gyerekeket rosszul, a Jobbik azt ígéri, hogy az ő oktatáspolitikájuk a jövőre, és jól készítené fel a diákokat.

Első lépésben nem strukturális reformokra és szakpolitikára van szükség, hanem alapelvekre. Milyen alapkészségekkel akarjuk felvértezni a gyerekeket?

Hét alapelvet ismertetett:

  1. angol nyelvtudás fejlesztése

  2. informatikai készségek fejlesztése

  3. egészséges életmódra való nevelés

  4. pénzügyi- és gazdasági ismeretek

  5. sikertudat elültetése

  6. élethosszig tartó tanulás

  7. közösségi együttműködés képességének fejlesztése

Ez összességében „big7 az oktatásban” névre hallgat.

Otthonteremtés

A 16. vállalás ezzel kapcsolatos. Vona a legnagyobb tehernek nevezte a fiatalok számára, hogy otthont, lakást szerezzenek, ahol el tudják kezdeni a saját életüket, ez összefügg a kivándorlással és a gyermekvállalás kitolódásával is. A kormány intézkedései pozitívak, de nem elégségesek.

A Jobbiknak az a célja, hogy

„az itthon lévő fiatalokat itthon tartsuk, a kivándoroltak közül a legtöbb fiatalt hazacsábítsuk”

- mondta a párttelnök.

Kifejtette, hogy külön kell választani a szociális bérlakás építést, a piaci alapú lakásfejlesztéseket és a fiatalokat segítő otthonteremtést – ő most utóbbiról beszélt. Azt üzeni a fiataloknak, hogy látják a problémát, meg kell oldani ezt, fontosak a fiatalok és segítenek életük egyik legnagyobb tehertételében.

Szakértőkkel és piaci szereplőkkel konzultálva úgy látják, hogy 2020-tól évente minimum öt, de inkább tízezer lakást újítanának fel és vonnának be a programba, ugyanennyi új lakás építése mellett. Ehhez társadalmi összefogás és stratégiai szövetség szükséges.

Kedvezményes bérleti díjat is szeretnének, ami azt jelenti, hogy 800 forintnál nem lehetne drágább négyzetméterenként az albérlet. Azt is szeretnék, ha a rendszer lehetővé tenné, hogy indokolt esetben, az első néhány évben nulla forint legyen az albérleti díj. Az otthonteremtési programjuk része a lízing-jellegű megoldás, 8-10 év után saját tulajdonba is kerülhetnek a lakások.

Ezzel a témával bővebben itt foglalkoztunk:

Esélytelen, hogy egy magyar fiatal önerőből saját otthonhoz jusson: csak a bérlakás segíthet

Honnan lenne pénze egy huszonéves fiatalnak arra, hogy lakást vegyen? Hiszen még csak nem is hitelképes. Albérletben éljen élete végéig? A fizetése fele elmegy rá. Mit ér a CSOK, ha nincs hozzá alap? És miért nem látja a kormány, hogy ezek demográfiai válságot okozó jelenségek? Vagy látja, csak nem érdekli?

A sajtótájékoztató után az N1TV kérdezte Vona Gábort a témákról:

(fotók: Béli Balázs/Alfahír)