Mészárostól Tiborczig mindenki boldog: 15 milliárdot gombolhatnak le Érdről

Folytatódik a pénzszórás.

Mindenki boldog lehet, Érd nem hagyja cserben az Orbán Viktor közvetlen környezetéhez köthető cégeket. Úgyis olyan ritkán nyernek közpénzekre kiírt pályázatokat. Ja, nem…

A város most egy keretmegállapodás keretében fog kifizetni közel 15 milliárd forintotderül ki az EU-s közbeszerzési értesítő ma megjelent számából. A tender szerint meg kell valósítani az Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Intézményt, fel kell újítani és bővíteni is szükséges a Kós Károly Szakképző Iskolát, szerepel a feladatok között a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola rekonstrukciója, bővítése, köznevelési centrum létesítése Fenyves-Parkvárosban, illetve a Teleki Sámuel Általános Iskola rekonstrukciója is.

A győztes konzorcium három tagból áll. Az egyik a Fejér-B.Á.L. Zrt., melyben Mészáros Lőrinc három gyermeke, Beatrix, Ágnes és Lőrinc a három tulajdonos. Erről a cégről alig két hete írtuk meg, hogy annak ellenére nyerték el a zsámbéki Zichy-kastély felújítására kiírt pályázatot, hogy ajánlatuk félmilliárd forinttal volt magasabb, mint a – mondvacsinált okokkal kizárt – legalacsonyabb ajánlati ár.

Mészáros gyerekei legalább félmilliárddal árazták túl a Zichy-kastélyt

1,7 helyett 1,2 milliárdból is felújítható lenne a zsámbéki épületkomplexum. Az egyik kizárt pályázó ugyanis ilyen összegű ajánlatot tett, mellyel szemben senkinek nem volt kifogása. A kizárt cég egy adminisztratív hiba miatt nem pótolta a hiányosságokat, ez plusz félmilliárd forintba kerül az adófizetőknek.

A konzorcium másik tagja a West Hungária Bau Kft. Ebben korábban tulajdonos volt maga Orbán Viktor veje is, de a jelenlegi tulajdonosi kör is hozzá kötődik: a cég Tiborcz üzlettársaié. Rájuk is fér a siker, legutóbb ugyanis azért csúsztak le az új Néprajzi Múzeum munkagödrének 2,5 milliárdos bizniszéről, mert a határidőt lekésték 23 perccel. Így a pénz Orbán kedvenc focicsapata tulajdonosának, Garancsi Istvánnak a cégéhez kerül.

Garancsi áshatja ki a Néprajzi Múzeum gödrét, mert Tiborcz 23 percet késett!

Igazi gigászok csatáját hozhatta volna a budapesti Városliget szélére tervezett Néprajzi Múzeum megvalósításához szükséges munkagödör térelhatárolási, földkiemelési és közműkiváltási feladatok ellátására kiírt közbeszerzési pályázat. A tenderre ugyanis két jelentkező volt: az Orbán Viktor kedvenc focicsapatának tulajdonosa, Garancsi István nevével fémjelzett Market Zrt.

A ZÁÉV nagy hal, legnagyobb fogásuk talán az új Puskás Stadion. A már csaknem 200 milliárd forintnál tartó luxusberuházás kivitelezéséhez persze ugyancsak Orbán-közeli alvállakozókat vesznek igénybe.

Akiknek nagyon jól jön a gigaberuházás: ők építhetik az új Puskást

Az új Puskás Ferenc Stadion építésére kiírt közbeszerzési eljárás dokumentumaiból kiderül, hogy a nyertes Magyar Építő Zrt. és ZÁÉV Zrt. mely alvállalkozókat vonja be a nettó 150 milliárd – 142,85 milliárd a nettó vállalási ár + 7,15 milliárd forint a tartalékkeret – értékű munkába. A lista kizárólag kormányközeliként ismert cégekből áll – írja a napi.hu.

Fideszes körökből ilyenkor az az úgynevezett „ellenérv” szokott feljönni, hogy „hát kik nyerjék, Gyurcsányék?” Felhívjuk az ő figyelmüket – ha cikkünkben eljutottak idáig –, hogy a több százezer magyar vállalkozás nem mindegyike kötődik ilyen korrupt politikai erőkhöz, túlnyomó többségük pártszimpátiától függetlenül csupán szeretne hozzátenni az ország építéséhez, szeretne munkát és tisztességes fizetést biztosítani alkalmazottainak és azok családjának. Egyébként meg épp tegnap derítettük ki, Orbán polgármestere Gyurcsány emberével közösen vitt el egy másfél milliárdos közbeszerzést négymilliárdért.

Titkos MSZP-s pénzek cégének nevezte a fideszes sajtó, most Mészárossal együtt nyert közbeszerzést

Viharként süvített végig a magyar sajtón, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Mészáros Hunguest Hotelsével szerződött le. A tender azonban közös ajánlattétel volt, Mészárosék üzlettársa a Rossimo Ingatlanforgalmazó, Ingatlanhasznosító, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Ennek ügyvezetője egy bizonyos Oláh Alexandr László. Nos, az említett úr nem más, mint Oláh Lajosnak, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjének testvére.