Schöpflin György cáfolta a Fideszt, neki fogalma sem volt, hogy mit szavazott meg

Hazugság, hogy fontosak lennének a Fidesznek a nők jogai.

Megírtuk, hogy a Fidesz 10 EP-képviselője 5 nappal Altusz Kristóf kijelentése után, egy nappal a Stop Soros bejelentése előtt egy olyan állásfoglalást fogadott el az Európai Parlamentben, amely többek között arra szólította volna fel az Európai Bizottságot, és a nemzeti parlamenteket, hogy működjenek együtt azokkal a menekült segítő civilszervezetekkel, amelyeket a Fidesz itthon törvényekkel és a pénzbírsággal üldöz.

Most már az EU-ban is felvállalja a Fidesz: együtt kell működni a "Soros-ügynök", "migránssimogató" szervezetekkel

A Magyar Nemzet szúrta ki, hogy múlt hét kedden (január 16-án, öt nappal Altusz Kristóf 1300 titkos migránsról szóló kiszólása után) volt egy szavazás az Európai Parlamentben (EP), "Nők, nemek közötti egyenlőség és éghajlati igazságosság" címmel. Az állásfoglalás szövegének előzetes tanulmányozása után azonban mindenki számára világossá válhatott, hogy ez egy kicsit többről szól, mint amit a címe takar.

Jellemző módon, az előterjesztésre a fideszeseken kívül az MSZP, a DK és az Együtt képviselői is igent mondtak.

Schöpflin György azonban arról beszélt az atv.hu főmunkatársának a kérdésére, hogy nem tudta pontosan, mit szavaz meg az Európai Parlamentben, amikor igennel voksolt.

A fideszes EP-képviselő mindezt meg is magyarázta: bevallom, nem tudom, miről szól ez az állásfoglalás. Én a Fidesz-csoport szavazási listája szerint szavaztam, amit Járóka Lívia készített el. "Ez egy másfél órás szavazás volt. Nagyon kimerítő. Az az újságíró, aki kritizál, csinálja végig!" - mutatott rá a bányászokéhoz hasonló nehézségű képviselő-munkára Schöpflin György.

Azt nem tudni, hogy volt-e olyan a kormánypárti frakcióban, aki egyáltalán elolvasta a szöveget, vagy ugyanúgy olvasatlanul szavazott a Fidesz, mint a Lisszaboni-szerződés idején.

Ez a kérdés azért merül fel, mert a Fidesz közleménye szerint ők a nők elleni erőszakot elítélő és a női esélyegyenlőséget támogató parlamenti jelentést szavazták meg. "A Fidesz ugyanis következetesen elítéli a nők elleni erőszakot és támogatja a nők esélyegyenlőségét (kivéve amikor nem - aszerk).

A probléma az, hogy ez állásfoglalás nem csupán a nők szerepéről szól, a Fidesz által elfogadott szöveg szerint például a klímaváltozással sújtottnak tekintett területekről érkező gazdasági bevándorlókat automatikusan befogadandó menekülteknek tekintené az Európai Unió.

Tudatosságnak tehát nyoma sincs, pusztán csak egy újabb kínos magyarázkodásnak lehetünk a tanúi.