Orbán apja is nagyot hasít a dél-balatoni vasút projektjéből

No, meg Mészárosék, egy volt államtitkár és az osztrákok.

Orbánék 2018-ra meghirdették a családok évét, csak azt felejtették el megemlíteni, hogy ez az Orbán és a Mészáros családra vonatkozik. Már korábban is nyilvánosságra kerültek olyan adatok, melyek azt bizonyítják, Orbán Viktor apja állami beruházások beszállítójaként kereshet jó pénzeket.

Az Orbán család érdekeltségei állami munkákból is gazdagodtak

Orbán Viktor családjának céges érdekeltségei az elmúlt néhány évben komoly növekedést produkáltak. A miniszterelnök apja és két testvére által tulajdonolt, bányászattal, betontermékek gyártásával és szállítmányozással foglalkozó cégek 2013 óta szinte megkétszerezték a bevételt, a profit pedig még ennél is gyorsabban nőtt - derül ki a Direkt36 újságíróinak terjedelmes anyagából.

A Direkt36 tényfeltáró csapata most több hónapnyi pereskedés után hozzájutott a 72,4 milliárd forintba kerülő dél-balatoni vasútvonal felújítási projektjének alvállalkozói listájához. Amiből kiderül, Orbán Győző egyik cége alvállalkozóként jut hozzá a főleg EU-s pénzekből finanszírozott munkák díjához. A tényfeltáró csapat által kiperelt alvállalkozói listából ugyanis kiderült, az Orbán Viktor apja által tulajdonolt Nehéz Kő Kft. 298 millió forintért végez alvállalkozói munkát.

Az pontosan nem derül ki, milyen munkáról is van szó, de a korábban Orbán Viktor testvérei által is tulajdonolt cég honlapjának tanúsága szerint  2012 óta végzi a – szintén Orbán édesapjának többségi tulajdonában álló – Dolomit Kft. építőanyagainak szállítmányozását. Bár a beszállítói lista (egyelőre) nem nyilvános, könnyen elképzelhető, hogy Orbán apjának a szállítmányozó cége Orbán apjának építőanyagait szállítja a Magyar Tenger déli partjára. A csaknem 300 millió forint a szállítmányozással foglalkozó alvállalkozók közül a legmagasabb összeg.

A teljes projektet egyébként a Déli-part 2016 Konzorcium valósítja meg, melynek egyik tagja az osztrák Switelsky magyarországi leányvállalata, a V-Híd Zrt., melynek 90 százalékos tulajdonosa Sárváry István, a Miniszterelnökség korábbi államtitkára, valamint a Mészáros Lőrinc kizárólagos tulajdonában álló R-Kord Kft.

Mészáros Lőrinc a projektben ugyancsak gondolt családjára: a 134 alvállalkozó közül a legtöbbet a Mészáros és Mészáros Kft. vághatja zsebre, 2,64 milliárd forintot. Hogy Mészáros Lőrinc saját cégével bizniszel, az tegnap is hír volt: a Felcsútot is magába foglaló térség csatorna- és ivóvízhálózatának korszerűsítésére kiírt pályázat megvalósítására Mészáros Lőrinc ajánlatkérő polgármester megbízta Mészáros Lőrinc ajánlattevő cégét.

Mészáros Lőrinc kiírt egy közbeszerzést 5,4 milliárdért, majd megnyerte magának 6,5-ért

Tíz település, köztük Felcsút szennyvízelvezetési és -tisztítási, hulladékgazdálkodási és ivóvízminőség-javító beruházásainak megvalósítására írtak ki pályázatot még 2016 márciusában, melyeknek eredménye most jelent meg az uniós közbeszerzési értesítőben. Az eredeti kiírás szerint a településeken 5 444 636 467 forintért kell(ett volna) elvégezni a munkákat.

Mészáros Lőrinc testvéréről, Mészáros Jánosról sem feledkezett meg: Orbán strómanjának öccse a tulajdonában álló Híd Tám Kft. révén alvállalkozóként 1,67 milliárd forintban részesül.