Orbánt és Gyurcsányt nem érdekelte a délvidéki nemzetpolitikai kerekasztal

A több parlamenti párt képviselete eleget tett a határon túli magyarok meghívásának.

A rendezvényen az MSZP-t Szabó Vilmos, a Jobbikot Staudt Gábor, az LMP-t Ikotity István, a Magyar Liberális Pártot Szent-Iványi István, míg az Együtt-et Szigetvári Viktor képviselte.

Szabó Vilmos azt kijelentette: a mindenkori kormánynak nem az a feladata, hogy diktáljon a határokon túli magyar szervezeteknek, ne Budapest határozza meg a támogatáspolitikát vagy a kapcsolati rendszert.

Staudt Gábor elmondta: pártja nemzetpolitikával foglalkozó politikusa Szávay István azért nem lehet jelen, mert a sokat hangoztatott szerb-magyar történelmi megbékélés ellenére ki van tiltva jelenleg Szerbiából, így Délvidékről is. A képviselő emlékeztetett rá, hogy pártja már akkor programjába emelte és követelte a kettős állampolgárság megszerzésének jogát a külhoni magyaroknak, amikor Orbánék erről még hallani sem akartak.

"Szerbia páratlanul széles autonómiát harcolt ki a Koszovóban maradt nemzettársai számára, mi tehát elvárjuk Szerbiától, hogy ugyanezeket a jogokat biztosítsa a délvidéki magyarság számára"

 - emelte ki beszédében Staudt Gábor.

A Jobbik szerint egy nemzetpolitikai minisztérium felállítására lenne szükség, amely nem csak a határon túli magyar kisebbségek, de a magyarországi nemzetiségek ügyeit is felkarolná.

Ikotity István egy átláthatóbb támogatási rendszert sürgetett. Az LMP a határon túli magyarság megmaradását az anyanyelvi oktatásban és nyelvi autonómiában látja, ezért annak támogatását kiemelten kezelnék. Továbbá jelentősnek tartják, hogy a döntések fontossági sorrendjét ne felülről diktálják, hanem alulról építkezve, a határon túli magyarok helyben határozzák meg, ott ahol azok meg is valósulnak.

Szent-Iványi István kifejtette: a liberálisok szerint nem gyámkodnia kellene a magyar kormányoknak a határon túliak felett és egyfajta hűbéres-vazallusi viszonyt kialakítani, hanem valódi partneri kapcsolatok kiépítésére van szükség. Pártja fontosnak találja az önkormányzatiság erősítését célzó helyi kezdeményezéseket, mint ahogy az autonómia törekvéseket is.

Szigetvári Viktor is bírálta a támogatási rendszerek jelenlegi formáját, amely szerinte etno-biznisznek és szavazatvásárlásnak ad helyet. Pártja a személyre szóló támogatások helyett az intézményi támogatásrendszerben látja a lehetőséget. Kijelentette: nem focicsapatokat kellene támogatni, hanem a színvonalas és modern intézményeket.