Észtország példát mutat: a valós gazdasági fellendülés képes hazacsábítani a kivándorlókat

Évtizedes csökkenés után újra nőtt az észt népesség száma.

2015 óta először, 2000 óta pedig mindössze másodszor növekedett Észtország népessége az észt statisztikai hivatal adatai szerint.

Az ország lakosságát 2018. január 1-jén kicsivel több mint 1 millió 300 ezer főre becsülték, ami nagyjából 5000 fővel több, mint a tavalyi adat.

A statisztikai hivatal szerint a népességnövekedés a vándorlás nettó egyenlegének pozitívba fordulásának köszönhető, ami az elmúlt három évben folyamatos tendenciaként jelentkezett.

Ez azt jelenti, hogy bár a teljes népesség 1960 fővel csökkent (a halálozások száma meghaladta a születések számát), mégis 5030 fővel nőtt Észtország lakossága, mivel többen érkeztek az országba, mint ahányan külföldre távoztak, ez eredményezte a 0,2 százalékos növekedést.

2017-ben 10470 fő távozott külföldre (jellemzően Nyugat-Európába), ám 5440-en érkeztek a balti államba.

A statisztikai hivatal elemzése felhívja a figyelmet, hogy a kivándorlás főleg az "észt állampolgárok nem regisztrált távozásából" fakad, ami a tömeges nyugati munkavállalást jelöli.

Ami ennél is fontosabb, és nagyon jól mutatja, hogy az észtek valamit nagyon jól csinálnak, hogy

a bevándorlás növekedése legfőképp a nyugaton munkát vállalók hazatéréséből fakad, tehát ennek köszönhető a népességnövekedés.

Így festenek egy olyan ország népesedési statisztikái, ahol tényleg pozitív folyamatok látszanak beindulni a hazai gazdaságban, és ennek a jobb élet reményében külföldre kényszerültek között is kézzelfogható eredménye van, ami hazacsábítja őket.

Az észteknek valószínűleg nem kell olyan kínos bűvészkedésekhez folyamodniuk, mint a magyar kormánynak. Orbánék kénytelenek nevetséges magyarázatokkal kábítani a magyar polgárokat, bemesélve nekik, hogy nincsenek is olyan sokan a külföldre menekülők, sőt, több mint a felük már haza is tért Magyarországra, ám nálunk valahogy elmaradnak az észtekéhez hasonló statisztikák (és ezek szerint a gazdasági és életszínvonal is).

Kevesli a külföldön dolgozó magyarok számát a Fidesz-kormány - A kivándorlásról is hazudoznak

Erős interjúval nyitott a kormányzati szócsőnek számító Magyar Idők: a lapban Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadója próbálta bizonygatni, milyen kevés magyar dolgozik nyugaton, sőt, csak úgy özönlik haza az ottani jóléttől megcsömörlött munkaerő, hogy nagyobb lendületet adjon az orbáni munkaállam ugrásra készülő pannon pumájának.