Megtörte a csendet a pedofília-gyanúba keveredett fideszes politikus

Kiss Attila Csaba közleményben reagált a sajtóhírekre.

A kormánypárti politikus a szombat esti kommünikében "rágalmazásnak", "ellenzéki gyűlöletkampánynak" nevezte a sajtóban személyével kapcsolatban megjelent híreket.

A helyi Fidesz szintén aktivizálta magát egy közlemény erejéig: nekik hiretlen eszükbe jutott, hogy az ügyet korábban már vizsgálta a gyermekjóléti szolgálat, de "semmilyen pedofíliát igazoló tényt nem talált".

Kiss Attila Csaba közleménye

A mai nap folyamán személyemet a közösségi médiában olyan támadás érte, hogy a kialakult helyzetre ezúton kívánok reagálni. Engem és egy büntetőügyet olyan kontextusban összekapcsolva hoztak nyilvánosságra mely alaptalan rágalmazás, személyem elleni becsületsértés.
 
Az igazság nem érdekli azokat a személyeket, akik engem, mint embert, és mint választott képviselőt alaptalan gyanúba igyekeznek keverni.
 
E mellett jelentős károkat okoznak a Nagykőrösi Petőfi Sándor Általános Iskolának azzal a több napja folyó rágalomhadjárattal, mellyel az iskola vezetését, tantestületét, az ott tanuló gyermekeket és szüleiket hergelik.
 
Ez tisztán egy ellenzéki politikai gyűlöletkampány, melyet figyelemeltérésre akarnak felhasználni a folyamatosan csak hazudozó, gyalázkodó politikai körök. Szomorú, hogy akik most támadnak, azok senkire és semmire nincsenek tekintettel.
 
Akarva-akaratlanul, de emberi sorsokat tesznek most tönkre és embereket, nagykőrösi emberek életét döntik romokba.
 
Felszólítom azokat a helyi és térségi politikusokat, akik gyűlöletet próbálnak ismét szítani, hogy azonnal fejezzék be, amit személyem és a Petőfi iskola ellen folytatnak!
 
A leghatározottabban visszautasítom azokat az alaptalan vádakat, melyekkel megtámadtak engem!

A Fidesz nagykőrösi szervezetének közleménye

A szóban forgó ügyet a Gyermekjóléti Szolgálat már megvizsgálta, és semmilyen pedofíliát igazoló tényt nem talált. A képviselőt vélhetően volt SZDSZ-es, jelenleg a Jobbikot támogató politikai ellenfelei jelentették fel, vagyis nincs másról szó, mint egy újabb alantas, politikai indíttatású karaktergyilkossági kísérletről.

 

Ahogy arról portálunk is beszámolt, Kiss Attila Csaba egy 12-13 éves kislánnyal folytatott liliomtipró viszony gyanúja miatt került a napokban a közvélemény figyelmének középpontjába.

Sajtóértesülések szerint a rendőrség szexuális visszaélés bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben.

Újabb részletek a pedofil-gyanúba keveredett fideszes képviselő ügyében

Gyanúsítotti kihallgatás eddig nem történt az ügyben.A Blikk szerint a város egyik kollégiumában általános iskolai nevelőtanárként dolgozó fideszes politikus pár évvel ezelőtt kezdett viszonyba a 12-13 éves lánnyal, melyet a kiskorú kezdeményezett.Kiss Attila Csaba viszonozta a lány érzéseit, ám miután kiderült a liliomtipró kapcsolat, a gyerek szülei kivették a lányt a diákotthonból.