Nem terroristák, török nacionalisták hallgatták Vona Gábort - írta a kormánypárti média

Ugorhatnánk.

Bár az orbánista bulvárlapok úgy tálalják, mintha újdonságról lenne szó, már többször is előszedték az előadás részleteit. A CÖF két és fél éve még óriásplakátra is vitte a hazugságot, az embereket teljesen hülyének néző Fidesz-sajtó viszont úgy tálalja a történteket, mintha azokra most derült volna fény. 

Lejárató kampánnyal viszonozza a Fidesz a Jobbik konstruktivitását

A Jobbik a migrációs krízis idején megmutatta, hogy komolyan gondolja az összefogást a nemzeti érdekek mentén - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Mirkóczki. Mi komolyan vettük, hogy a tömeges illegális bevándorlás nem pártpolitikai, hanem nemzeti kérdés, de úgy tűnik, a Fidesz nem - mutatott rá.

Legutóbb azt írták, Vona Gábor Allah mellett tett hitet, mikor a pártelnök törökül így fogalmazott:

"Mi Attila unokái vagyunk, akiknek elve az igazság, akik bátran ellenállnak a rossznak, és senkitől nem félnek, csakis Istentől."

A Mandiner mélypontja: "Allah mellett tett hitet Vona Gábor"

A Mandinert korábban főként szakmabeliek, újságírók olvasták, mióta azonban a kormányzati portfólió része lett, elképesztő zuhanórepülésbe kezdett. Most épp ott tart, hogy vezércikkben próbálja a kormány migrációs politikájának kudarcáról elterelni a figyelmet egy bődületes nagy csúsztatással, és már az Isten-téma se szent. Ez tényleg a mélypont.

2016-ban terroristákkal hozták kapcsolatba a Jobbik elnökét, mivel az a Szürke Farkasok nevű szervezettel "remek kapcsolatokat" ápol. Ezért a hazug állításért egyébként több mint két és félmillió forintot kellett fizetnie a bíróság döntése alapján a kormánymédiának tavaly novemberben.

A néhány milliós büntetés azonban nem zavarja Habonyékat: ma újra előszedték a sztorit, arra alapozva, hogy Vona Gábor török nyelvű mondatai után a tömeg „Szürkefarkas  vagy, Vona, Szürkefarkas vagy, Vona” skandálásba kezdett. A kormánykényeztető média tehát újra igyekszik terroristákhoz közel álló személyként bemutatni a Jobbik elnökét. A központi utasításnak megfelelően minden, a témában megjelenő cikkben szerepel a következő bekezdés:

"A szervezetet Alparslan Türkes ezredes alapította az 1960-as években. Egy fotón a Vona Gábor mellett állók Alparslan Türkes feliratú sálat tartanak. A szervezetet gyakran nevezik a nacionalista MHP párt paramilitáris szárnyának. A Szürke Farkasok a kurdok, az örmények, valamint baloldali személyek elleni merényleteikkel híresültek el a hetvenes években, polgárháborús állapotokat és katonai puccsot provokálva. "

Érdekesség, hogy másfél éve épp a Magyar Idők volt az, amelyik cikkében rámutatott, hogy a történet egyáltalán nem ilyen egyszerű. A lapnak akkor Tarik Demirkan, a Türkinfó főszerkesztője nyilatkozott:

"A Szürke Farkasok az 1970–1980-as években az egyik legjelentősebb szélsőjobboldali destabilizáló erő volt Törökországban, kiterjedt kapcsolatrendszerrel, számos merénylettel, erőszakos akcióval a számláján. A radikális MHP párt mellett működött egy szintén bejegyzett ifjúsági szervezet és egy földalatti mozgalom. A szürke farkast mint jelképet mindhárom szervezet, azok aktivistái és szimpatizánsai is használják, következésképpen a Vona Gáborral lefotózott emberekre nem lehet azt mondani, hogy terroristák, de bizonyosan török nacionalisták."
 

Foglaljuk hát össze a történetet: török nacionalisták egy csoportja évekkel ezelőtt meghallgatta Vona Gábor előadását, és tetszett nekik. A kormánypárti média pedig megírja a friss, terroristázós botrányt, amit megírt már két éve is, néhány hónapja pedig milliókat fizetett miatta. És ezt fogjuk most hallgatni napokig.

Ugorjunk.