Százezreket alázott meg Lázár János: "a közmunka mellett legalább nincs idejük lopni" - itt a felvétel!

Feljelentették a minisztert, a Jobbik közmunkára küldené a fideszeseket.

Hódmezővásárhelyen hamarosan időközi polgármester-választás lesz, így a Fidesz beveti a kampányban helyi nagyágyúját, Lázár Jánost is. Egy hétfői lakossági fórumon a miniszter többek között azt mondta:

"170-180 ezer ember van közmunkában. Akinek reggel 6-kor el kell mennie melózni, és mondjuk Hegedűs Laci dolgoztatja itt, a hódmezővásárhelyi városházán, annak délután háromkor már nem sok kedve marad, hogy elmenjen lopni. Beszéljünk világosan és egyértelműen. Ráadásul egy idő után rájön arra, hogy 60-70 ezret kap úgy, hogy dolgozik reggel 6-tól délután 2-ig, akkor minek akkora kockázatot vállalni".

Mintha nem a közmunkásokról szólnának a korrupciós hírek...

Vécsi István, a közmunkások szakszervezetének elnöke felháborítónak tartja Lázár János kijelentését. A Hír TV-nek így nyilatkozott:

„Az elmúlt években nagyon sok korrupciós ügy látott napvilágot, amely első sorban a kormányközeli emberekhez fűződött nem a közfoglakoztatottakhoz. Elszomorító ha a kancelláriaminiszter azt gondolja, hogy a közfoglalkoztatás arra jó, hogy az emberek délutánra elfáradjanak és utána ne legyen kedvük bűnözni. Közfoglalkoztatás nem erről szól. Közfoglalkoztatásban nagyon sok becsületes ember dolgozik és végzi a munkáját” – mondta.

Az MSZP Sajtóosztályán keresztül a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket egyesület is felháborodását fejezte ki. Jelezték: feljelentik a minisztert közösség elleni uszítás miatt.

Jobbik: közmunkát a Fidesznek!

"Azt eddig is tudtuk, hogy a Fidesz lenézi a szegényeket, hisz maga Lázár János jelentette ki, mindenki annyit ér, amennyije van. Ma már azt is tudjuk, szintén Lázár Jánostól, hogy a Fidesz szerint az, aki szegény, bűnöző is, akinek csak azért nincs ideje lopni, mert kap közmunkát" - írja közleményében Jakab Péter, a Jobbik szóvivője.

A Jobbik a leghatározottabban visszautasítja a Fidesz sokadik, szegényeket megalázó kirohanását főleg azok után, hogy az Orbán-kormány a bérunió elutasításával maga konzerválja a szegénységet.

"Ha a kormánypárti politikusok tényleg úgy gondolják, hogy a közmunka visszaszorítja a lopást, akkor egyet javasolhatunk a Fidesz korrupcióban meggazdagodott képviselőinek: alakuljanak az Orbán-, Mészáros-, Lázár-brigádok, és közmunkára fel!"

- zárul a közlemény.