Vona Gábor: "Nekem igenis fáj az, hogy minden hatodik magyar gyermek külföldön születik. Ez egy nemzettragédia!"

Vona Gábor megrendítő szavai a kivándorolt magyarokról.

Méghozzá úgy nem ismeri el, hogy közben hazánk demográfiai válságot él, hiszen évente 30-40 ezer emberrel csökken a lakosság, és már minden hatodik magyar gyermek külföldön születik.

Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje januárban tartott évadnyitó beszédében, melyben pártja leendő kormányprogramját is ismertette, külön kitért erre a katasztrofális helyzetre.

Rövid, de annál súlyosabb videó:

Mint Vona Gábor fogalmazott,

„talán ez a kérdés, ami engem érzelmileg is mindig a leginkább felzaklat”

- mert ő is még generációba tartozik, ami már nem tud egy osztálytalálkozót sem szervezni a rengeteg kivándorolt ember miatt.

Vona Gábor azt mondta, ha minden területen sikeres lett volna a kormány, csak a kivándorlás kezelésében nem, már akkor megérdemelte volna a bukását, mert a

„szemünk láttára zajlik egy nemzettragédia”

azzal, hogy azok az emberek hagyják el az országot, akiknek valójában a hátukon kellene azt vinni. A kormánynak viszont nem csak válasza és programja nincs, de még szóvá sem teszi, hogy létezik ilyen probléma.

A Jobbik a kivándorlást bérlakás-építési programmal enyhítené, mert felismerték, hogy a krízis jelentős okai között szerepel a fiatalok lakhatási nehézsége. Jelentős energiát fordítanak ezen túl a béruniós kezdeményezésükre, ami az EU-ban szorgalmazná a nyugati és keleti bérek közötti leszakadás fokozatos felszámolását. A vállalkozásban gondolkozókat pedig az e-közigazgatás fejlesztésével, a korrupció felszámolásával és a bürokrácia jelentős csökkentésével „hagynák élni” Magyarországon.