Osztrák lap főszerkesztője: Orbán egy Rambo-diktátor

Fellner szerint a Kurz-Strache kormány a választás során azért volt olyan sikeres, mert a politikai közép erejeként léptek fel. Modernek voltak, reformtörekvésekkel rendelkeztek és EU-barátok. A főszerkesztő azonban úgy látja, most kavics került a gépezetbe. A kormány ugyanis középről egyre jobban jobbra csúszik, és ez sok választó számára biztos nem tetszik Ausztriában.

„Orbán minden - csak remélhetőleg nem egy példakép Kurz és Strache számára. Orbán szélsőjobboldali, embertelen a menekültkérésben, ő egy antidemokratikus diktátor, egy környezet-ellen vétkező, az EU-rombolója, aki még a bécsi látogatása előtt Geert Wilders-szel is találkozott. Kinek jutott eszébe mámoros pillanatában ezt a Rambo-diktátort és az EU-n kívülálló embert, az új kormány első állami vendégeként meghívni?”

- tette fel a kérdést Fellner, majd azt írta:

És most? Ki lesz a következő? A szélsőjobboldali Lengyelország? Vagy Erdogan, az osztrák külügyminiszter új barátja? A kormánynak vigyáznia kell, hogy az imázsát nehogy tönkre tegye, amikor jól startolt.”