Lázár elnézést kér, de azért van összefüggés a közmunka és a bűnözés csökkenése között

"Megcáfolhatatlan tény."

Ha egy politikus mond valamit, vagy nem fogalmaz jól, állnia kell a következményeit

 - mondta Lázár a Kormányinfón.

Ha bárkit megsértett a kijelentésével, elnézést kér, de a közmunka és a bűnözés csökkenése között szerinte összefüggés van. Korábban a segélyezés mellett csak a megélhetési bűnözés jutott néhány embernek, de most munka van.

„Megcáfolhatatlan tény, hogy vannak olyan csoportok, akiknek korábban csak a megélhetési bűnözést ajánlották, most a munkát.”

Hozzátette, hogy nagyra tartja és becsüli a közmunkások tevékenységét.

Százezreket alázott meg Lázár János: "a közmunka mellett legalább nincs idejük lopni" - itt a felvétel!

Hódmezővásárhelyen hamarosan időközi polgármester-választás lesz, így a Fidesz beveti a kampányban helyi nagyágyúját, Lázár Jánost is. Egy hétfői lakossági fórumon a miniszter többek között azt mondta: "170-180 ezer ember van közmunkában. Akinek reggel 6-kor el kell mennie melózni, és mondjuk Hegedűs Laci dolgoztatja itt, a hódmezővásárhelyi városházán, annak délután háromkor már nem sok kedve marad, hogy elmenjen lopni.

(fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)