Lázár sztorizik a nem éhező nem menekültekről

Jönnek vágni.

A kancelláriaminiszter a magyar-szerb határnál járt, ahol azzal szembesült, hogy „nem éhező”, ráadásul "konditeremben is megfordult" menekültek naponta többször próbálják hidegvágóval abszolválni a kerítés jelentette problémát. Ezt mórahalmi kamerákon látta, a rendőrök majdnem kiröhögték, mikor megkérdezte, hogy oszt történik-e itt egyáltalán valami?

A menekültek kifejezést csak én használom, Lázár azt mondja, hogy ő menekülteket nem látott, csak olyanokat, akiknek van 1000 eurójuk arra, hogy a határhoz hozassák magukat, pedig ahonnan jöttek, nem annyira izmosak a bérek.

Ha valaki mégis bejut az országba, visszakísérik a röszkei tranzitzónához.

Kicsit odaszúrt a rendőrségnek is, ő nyilvánosságra hozná a felvételeket ezekről az esetekről, hogy mindenki lássa, zajlik az élet a határon. Itt azt hittem kimondja, hogy háborúban állunk, de Lázár János nem Németh Szilárd, szerencsére.

Lázár: „Különbséget tettünk mindig is a menekültek és a gazdasági bevándorlók között"

Lázár leszögezte, hogy „védelmet nyújtunk minden rászorulónak." Sőt, még azt is, hogy „folyamatos különbséget tettünk mindig is a menekültek és a gazdasági bevándorlók között." Érdekes, de nem szakadt rá a Parlament teteje. Lázár kifejtette, hogy kiléphetünk az ENSZ migrációs tervezetének tárgyalássorozatából, mert az nem szolgálja Magyarország érdekeit.

(fotó: Szigetváry Zsolt/MTI)