Kritizálták a kurdok elleni török támadást - lecsukták őket

Viszlát, szólásszabadság!

A török orvosi szövetség (TTB) 11 vezetőségi tagját, köztük a TTB elnökét, Rasit Tükelt azért vették őrizetbe kedden, mert múlt heti közleményükben tiltakoztak a katonai beavatkozás ellen.
 
Tükelt időközben három hónapra felfüggesztették egyetemi professzori beosztásából is - jelentette az NTV török hírtelevízió. Előállított orvostársai közül hármat pénteken bírósági felügyelet mellett azonban szabadlábra helyeztek.
 
Az Anadolu azt írja, a "támogatók" 

a közösségi médiában olyan bejegyzéseket osztottak meg, amelyekkel a TTB közleménye mellett foglaltak állást.

 A 13 pénteki előállított között van a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) 15 hónapja előzetes letartóztatásban ülő társelnökének, Figen Yüksekdag-nak az egyik tanácsadója is.

A TTB írásos nyilatkozatában úgy fogalmazott: 

"orvosokként arra figyelmeztetünk, hogy a háború olyan, ember okozta népegészségügyi probléma, amely a környezetben és a lakosokban pusztítást okozva fenyegeti a társadalmi életet. Minden összecsapást és háborút emberi dráma kísér, helyrehozhatatlan problémákhoz vezet fizikai, lelki, társadalmi és környezet-egészségügyi szempontból. Nemet a háborúra, azonnali békét!"

A kedden őrizetbe vettek ellen "a török nemzet, a köztársaság, a parlament, a kormány és az igazságügyi szervek nyilvános megalázása, valamint gyűlöletkeltés és ellenségeskedés szítása" gyanújával indult eljárás.

A török haderő január 20-án nagyszabású offenzívába kezdett a szíriai Afrín kerületet ellenőrző Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen, amelyet Ankara a törökországi kurd szeparatista Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges terrorszervezetnek tart. Miközben Washington az utóbbi hónapokban modern fegyverekkel támogatta az YPG-t az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harcban, Törökország úgy vélte, hogy a kurd milícia "folyamatosan bővülő fegyverarzenálja" miatt napról napra nagyobb fenyegetést jelent és katonai beavatkozásra van szükség.

Az elmúlt két hétben 

több mint 300 embert vettek őrizetbe Törökországban, amiért a hadműveletet ellenző és arról a hatóságok szerint valótlan állításokat tartalmazó posztokat tettek közzé a közösségi médiában.

Köztük van a HDP több képviselője is.

A török vezetés a HDP-t a PKK politikai szárnyának tekinti.

Recep Tayyip Erdogan török államfő január 21-ei beszédében jelezte: "lépésről lépésre követjük a HDP-t".