Észak-Korea Németországból szerzett volna be technológiát a rakétaprogramjához.

Próbálkozik a Bölcs Vezér.

Maassen szerint a hivatal tudomására jutott, hogy az észak-koreai nagykövetség ilyen jellegű beszerzési tevékenységet folytat rakétaprogramja, sőt esetenként nukleáris fegyverkezési programja érdekében.

A hivatal vezetője arra is utalt, hogy információik szerint több esetben is olyan technológiáról volt szó, amely mind polgári, mind katonai célokra felhasználható.

Az alkotmányvédelmi hivatal elnöke elmondta azt is, hogy a hatóságok megakadályozták az ilyen jellegű beszerzéseket azon esetekben, amikor azok tudomásukra jurottak. 

"Azt azonban nem tudjuk garantálni, hogy minden ilyen kísérletről tudtunk, illetve minden ilyen kísérletet megakadályoztunk" 

- tette hozzá.

Hans-Georg Maassen nem zárta ki azt sem, hogy Észak-Korea más piacokon keresztül vagy illegális németországi vásárlók közreműködésével jutott a fegyverkezési programjához szükséges technológiához.