Vége a siófoki villák eldózerolásának

Palikék volt lakóháza és a Karinthy-villa is megmenekült.

Újra 120 védett épület van Siófokon, a képviselő-testület véget vetett annak a 2005 és 2014 közötti gyakorlatnak, hogy patinás Balaton-parti villákról vette le sorra a város a helyi védelmet, majd elbontották és apartmanházak épültek a helyükre...

Eldózeroltak egy századelős villát Siófokon a Balaton-közeli Köztársaság utcában, a tulajdonos apartmanlakásokat alakít ki a telken – számoltunk be tavaly a sokakat megbotránkoztató esetről. Ekkor Balázs Árpád korábbi siófoki polgármester (1994-2014) Facebook-oldalán kulturális örökségrombolást emlegetve hivatali visszaélést gyanított, sőt, a Somogy megyei közgyűlés tagjaként arra kérte a megyei főépítészt: nézzen utána, a jelenlegi polgármester, illetve a városháza hozzájárulását adta-e a Köztársaság utcai villa elbontásához?

Molnár Árpád, Siófok jelenlegi főépítésze (Siófok polgármestere volt 1990 és 94 között) már akkor is azt állította: Balázs expolgármester rossz helyen keresgél, hiszen egyrészt teljesen nyilvánvaló, hogy sem ő, sem Lengyel Róbert polgármester nem tudott a bejelentés nélküli villabontásról, továbbá éppen a korábbi képviselő-testületek döntései, majd a Fidesz-kormánynak az építési szabályokat enyhítő közelmúltbéli intézkedései tették lehetővé, hogy „ma már szinte mindenki azt bont le, amit akar"...

"Az elbontott villa 2016. júniusig abba a körbe tartozott, melynek a bontása előtt a tulajdonosnak kérelmet kellett volna benyújtania, ma már azonban ezt nem kellett megtennie – tájékoztatott Lengyel Róbert siófoki polgármester (független). – A védett környékre való tekintettel a bontás bejelentésköteles lett volna, mindössze ilyen jogcímen tudtunk 50 ezer forintos bírságot kiszabni, de persze már csak a bontás után". Lengyel arra is emlékeztetett: 1992-ben még 110 védendő helyi építészeti értéket vett lajstromba a siófoki városháza, ennek 1997-es felülvizsgálata során  67-et hagytak a listán.

Drasztikus csökkenés 2005-ben, a „társasházi bumm” tájékán következett be, ezt követően már csak 18 helyi értéket tartott az akkori képviselő-testület védelemre méltónak. Csak a Köztársaság utcában, az úgynevezett SZOT-telepen egyszerre 18 villát kínált eladásra ekkortájt az akkori tulajdonos, ebből mostanra kilencet dózeroltak el, s épültek a helyükre apartmanházak; nem egyet „buli-apartmanként” hirdetnek, elvégre közel a Balaton, s a legfelkapottabb siófoki szórakozó negyed, a Petőfi sétány.



A főépítész a tavalyi villadózerolás után nyomban csapatot szervezett és utcáról utcára árták végig Siófokot; részt vett a munkában a Siófok Városért Egyesület is. Mostanra végeztek, s a képviselő-testület legutóbbi ülésén 10 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett szavazta meg: 120 épületre kerüljön védettség. A testület ülésén kiderült, hogy egy újabb kijelölt épületet dózeroltak le idő közben, a helyi rendelet elfogadása előtt, továbbá a korábbi Hotel Ezüstpart négy épületét „kibelezték”. A vázszerkezetéig visszabontják és azokból is apartmanházak lesznek.

„Azzal én már nem akarok foglalkozni, hogy az elődök milyen megfontolásból mondtak le patinás siófoki villák, ingatlanok védettségéről, nekünk az volt a feladatunk, hogy mentsük, ami még menthető – mondta az Alfahírnek Lengyel Róbert polgármester. – Az előkészületek során felmerült, hogy a védetté nyilvánított épültek tulajdonosai számára megnehezítjük a felújítást, az értékesítést, ám én amondó voltam és vagyok: a gyerekeinknek, az unokáinknak tartozunk annyival, hogy megóvjuk értékeinket. S kidolgozunk egy pályázati rendszert, mellyel a védett  épületek felújításához kíván támogatást nyújtani a város”.

A Palik-villa helyén sem lesz társasház

Természetesen helyi védelem alá került a korábbi „Palik-villa” is, melyben nemrég még a Palik László, Marsi Anikó házaspár lakott; sajtóhírek szerint 310 millió forintért árulják és az egyik bulvárlapban azt mondta nemrég egy ingatlanforgalmazó: megérné elbontani és társasházat építeni a helyére. Az egyébként a tévés házaspár beköltözése előtt korhűen helyreállított villa  eredendően Vágó Pál festőművészé volt, az akkor parcellázott tópart első villáinak egyike, az 1800-as évek végéről.

S védett immár a Karinthy-villaként emlegetett hajdani Vitéz-panzió is; nyolcvan éve ebben halt meg Karinthy Frigyes. Az ingatlant 2013-ban a város önkormányzata hirdette meg eladásra 114 millió forintért, de végül nem kelt el.