Tarlós: a népszavazás árából két lift is kijönne

Így vágott vissza. Szerinte a népszavazás amúgy sem kötelez.

Tarlós István hétfőn, az ATV Start című műsorában azt mondta, az MSZP félrevezeti, gyakorlatilag "becsapja" az embereket, amikor azt a benyomást kelti, hogy ha igen választ adnak erre - a szerinte hibás, rosszul megfogalmazott - kérdésre, akkor liftek fognak épülni.

A Kúria kimondta, hogy ez nem így van - mutatott rá a főpolgármester, hangsúlyozva: az akadálymentesítést az MSZP-től függetlenül hónapok óta szervezik és végzik.

Tehát "kvázi" levezeti, hogy ha ez a népszavazás sikeres és eredményes lesz, abból egyáltalán nem következik, hogy liftet kell építeni - mondta Tarlós István, megjegyezve,

a népszavazás megtartása egyébként két lift árába kerülne.

A főpolgármester közlése szerint az akadálymentesítést nem szabad összekeverni a liftépítéssel. A mozgáskorlátozottak érdekeit képviselő szervezet vezetése is azt állította, hogy "nem csak liftből áll az akadálymentesítés" - mondta, hozzátéve: a törvény sem azt mondja ki, hogy az akadálymentesítést mindenütt lifttel kell megoldani, hanem ennek számos módja van.

Tarlós István elmondta, van egy olyan szerkezet, amelyet párhuzamosan a haladási iránnyal fel lehet szerelni a mozgólépcsőre, és ebbe a szerkezetbe bele tudnak ülni a mozgássérültek. Ez ötödébe kerül, mint a lift - jegyezte meg.

A főpolgármester kitért arra is, hogy a 2-es metró felújítása idején az MSZP fővárosi képviselője, Horváth Csaba főpolgármester-helyettes volt, és akkor az állomások tíz százalékát akadálymentesítették. "Ez az aggodalmaskodás akkor is eszébe juthatott volna" - fogalmazott Tarlós István, kiemelve, hogy most az állomások több mint hatvan százalékát liftekkel látják el.

Erre korábban Tokody Marcell jobbikos fővárosi képviselő is megjegyzést tett, ugyanakkor szerinte mind a kormányoldal magyarázkodása, mind Horváth Csaba kezdeményezése hiteltelen. Az akadálymentesítést a Jobbik is támogatja.