Varga-Damm Andrea a veszprémieket kívánja képviselni, ezért biztos, nem lép vissza a jelöltségtől

Nem kíván egy bohózat része lenni.

A Jobbik képviselőjelöltje arra a kérdésre, hogy követi-e Mesterházy példáját és visszalép-e valaki javára, kijelentette, hogy ő nem egy politikai pamflet része.

Mesterházy visszalép Kész Zoltán javára

A rendezvényen elmondta, hogy azért döntött a visszalépés mellett, mert úgy véli, abban a városban, ahol "elbukott" a Fidesz kétharmada nagyobb esélye van egy függetlennek, mint egy pártpolitikusnak. Az MSZP helyi szervezete a kampány során is Készt fogja támogatni.Korábban az LMP-s Gerstmár Ferenc épp Mesterházy javára lépett vissza a körzetben.

Varga-Damm szerint egy bohózat, hogy a Veszprémhez ezer szállal fűződő Mesterházy Attila először úgy tesz, mintha érdekelné őt a város közössége és ezért bejelenti indulását a választásokon, majd nyolc napra rá visszalép egy olyan ember javára, aki hároméves parlamenti jelenléte során semmit nem tett a veszprémiekért. Úgy véli, Kész Zoltán bizonyította, hogy nem tudja kihasználni az országgyűlési képviselőséggel járó olyan pozíciókat, amivel egy nép javára jót tehet.

"Ők nem népképviselők, ők egyedül a saját maguk egyéni érdekeiknek a képviselői"

- állítja Varga-Damm, hozzátéve, hogy ő népképviselőnek készül, hiszen munkája során mindig is az embereket segítette.

Dr. Varga-Damm Andrea a Lánchíd Rádióban (2018.02.05)

Uploaded by jobbikmedia on 2018-02-05.

Az interjúban szó esett arról az esetről is, amiről már korábban portálunk is beszámolt, hogy a körzet fideszes jelöltje, Ovádi Péter 22 polgármesterrel írattatott alá egy támogató nyilatkozatot, aminek hátterében a települések fejlesztési pénzeinek visszatartásától való félelem állhatott.

Hiába trükköznek a veszprémi fideszesek, felmerül a büntetőjogi felelősség

Az Alfahír is beszámolt arról, hogy 22 választókerületi település vezetőjével írattak alá egy támogató nyilatkozatot a Veszprém megyei 1. választókerület fideszes képviselő-jelölte, Ovádi Péter mellett. A "legszebb" '50-es éveket idéző nyilatkozatot huszonkét településvezetővel írattak alá. A dokumentum amolyan iránymutatás a pórnép felé, hogy kire kell szavazni április 8-án, és ki másra kéne, mint Ovádi Péterre, a térség szószékről prédikáló fideszes országgyűlési képviselő-jelöltjére.