Meghaltak a lelőtt török helikopter pilótái

Erdogan megtorlással fenyegetőzött.

Recep Tayyip Erdogan megtorlással fenyegetőzött, és azt mondta, hogy a felelősök nagy árat fognak fizetni.

Binali Yildirim török kormányfő szerint a fedélzeten lévő két pilóta életét vesztette.

A zuhanás okát még vizsgálják, és egyelőre nincsenek egyértelmű bizonyítékok arra, hogy az külső behatásra történt - tette hozzá.

A Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia szóvivője Musztafa Bali azonban azt állította, hogy egységeik lőtték le a helikoptert Radzsu településének térségében.

Ez az első alkalom az Afrín térségében három hete indított török hadműveletek során, hogy lelőttek egy török helikoptert.

A török csapatok szövetséges szíriai milíciákkal közösen harcolnak Afrínban az YPG ellen, amelyet Ankara a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű szakadár szervezettel szövetséges terrorcsoportnak tart. AP amerikai hírügynökség összesítése szerint a január 20. óta zajló hadműveletekben 21 török katona esett el.