Megkezdődik a házasság hete

A cél felhívni a figyelmet a házasság, a család értékeire.

A rendezvénysorozatot megnyitó istentiszteletet ma délelőtt tartják Veszprémben, a Kálvin János parki református templomban. Igét hirdet: Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke.

A központi programok sorában hétfőn a budapesti Aranytíz Kultúrházban házassági kvízjátékot rendeznek, kedden az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán tartanak beszélgető estet. 

Szerdán a Deák téri evangélikus templomban áldással egybekötött zenés istentisztelet lesz a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Laudate kórusának közreműködésével, csütörtökön pedig a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében a Magyar Tudományos Akadémián tartanak konferenciát Család és karrier? címmel. 

Pénteken Süveges Gergő, a Kossuth rádió szerkesztő-műsorvezetője vezetésével filmvetítéssel egybekötött beszélgetés lesz a házasság hete idei arcaival, Zámbori Soma színművésszel és feleségével, Fazekas Rita mediátorral. 

A programsorozatot lezáró szentmisét a Budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családbizottságának elnöke mutatja be. 

A több mint húsz országban jelen lévő mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. 

A központi programok fővédnöke Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége.

A programok megtalálhatók a www.hazassaghete.hu oldalon.

A szervezőbizottság szerint:

"A házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára, amelyben a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül. A házasságban egy férfi és egy nő saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében. Ilyen módon a házasság felelősségteljes, biztonságos és meghitt közösséget jelent számukra, és áldásul szolgál életük minden más területén is.

A házasság hete olyan széles körű összefogásra törekszik, mely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét. Bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt.”