Ismeretlen álarcosok elhurcolták Miheil Szaakasvilit

A hír a politikus Facebook-oldalán jelent meg. Ukrán hírügynökségek is beszámoltak róla, és videofelvételt is közzétettek a történtekről.

Szaakasvilit az általa alapított Új Erők Mozgalma párt kijevi irodája melletti étteremben fogták el. Az álarcosok három fehér, Volkswagen típusú kisbusszal érkeztek a helyszínre. Az UNIAN hírügynökség szerint fegyverek is voltak náluk.

Az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál úgy értesült, hogy a politikust elfogó álarcosok dzsekijén "Állami Határőrizeti Szolgálat" felirat volt. A határőrség egyelőre nem válaszolt a Reuters brit hírügynökségnek az elfogással kapcsolatos kérdésére.

A rendőrség szóvivője közölte, hogy rendőrök nem vettek részt az akcióban.

A tsn.ua hírportál meg nem nevezett forrásból úgy értesült, hogy az őrizetbe vett volt elnököt kitoloncolják Ukrajnából egy európai országba. A nevének elhallgatását kérő illetékes szerint ez nem Hollandia, ahol a családja él, és ahová saját akaratából is utazhatna. A hírportál ebből arra következtetetett, hogy a politikust Lengyelországba toloncolják ki, ahonnan 2017 szeptemberében érkezett, az ukrán hatóságok szerint illegálisan átlépve a határt, miután időközben megfosztották ukrán állampolgárságától.

Liza Bohutszkaja blogger, Miheil Szaakasvili szövetségese a Facebook közösségi portálon azt írta, hogy a politikust elfogták, és a kijevi repülőtérre szállították. Közölte, hogy a volt elnök hívei megpróbálják eltorlaszolni a repülőtér bejáratát.

Más szövetségesei szerint Szaakasvilit várhatóan Lengyelországba toloncolják ki. Hasonlóan tájékoztatta a TASZSZ orosz hírügynökséget a kijevi Boriszpil nemzetközi repülőtér egyik, nevének elhallgatását kérő illetékese is. A vezető közölte, hogy az

"illetékes szolgálatok rendelkezése alapján VIP utast várnak, akit a kora esti varsói járattal utaztatnak el." 

Arra a kérdésre, hogy Szaakasviliről van-e szó, az illetékes igennel válaszolt. Elmondta azt is, hogy a repülőtéren megerősítették a biztonsági intézkedéseket, mert ott a politikus hívei várakoznak, és tartanak az esetleges provokációktól.

A repülőtéri illetékes azt sem zárta ki, hogy ez csak "elterelő művelet", és Szaakasvilit a kijevi Zsuljani repülőtérről szállítják el, mert onnan is indul este egy járat Varsóba.

Hontalan

Szaakasvili kilenc éven át, 2013-ig volt Georgia elnöke, majd a Viktor Janukovics oroszbarát elnököt megbuktató 2014. évi népfelkelés után Ukrajnában telepedett le, felvette az ukrán állampolgárságot, és 2015-2016-ban - Petro Porosenko szövetségeseként - Odessza megye kormányzója volt, amíg össze nem különbözött az ukrán elnökkel, és meg nem fosztották az állampolgárságától. Korábban georgiai állampolgárságától is megfosztották, így jelenleg hontalan. 

2017 decemberében Kijevben őrizetbe vették, majd a tüntetések nyomán sikerült megszöknie az előzetes őrizetből.

Egy georgiai bíróság a minap háromévi börtönre ítélte a volt államfőt hivatali hatalommal való visszaélés vádjával. Ukrajnában azzal vádolják, hogy egy, az ukrán államfő elleni puccsot megkísérlő bűnszervezetet támogat.

A 49 éves politikus, aki kiterjedt korrupcióval vádolja az ukrán hatóságokat, kitoloncolásra számíthat - közölte a múlt héten az ügyvédje, miután a bíróság február 5-én elutasította a menedékjogra vonatkozó kérelemmel kapcsolatos fellebbezését.

Tényleg Lengyelországba vitték

"Nem kitoloncolás, hanem visszafogadás történt, a törvénysértő személy visszaszállítása abba az országba, ahonnan illegálisan érkezett Ukrajnába"

 - idézett a hírportál egy meg nem nevezett illetékest.

Jurij Birjukov, az ukrán elnök tanácsadója, a védelmi miniszter munkatársa Facebook-oldalán megerősítette, hogy Szaakasvili már "elrepült" az országból - írta az Interfax-Ukraina ukrán hírügynökség, amely hivatalos forrásból nem tudta sem megerősíteni, sem megcáfolni az értesülést.

(fotó: Az Ukrán Biztonsági Szolgálat emberei őrizetbe veszik az egykori elnököt Miheil Szaakasvilit 2017. december 5.)