Két orosz is meghalt az amerikai hadsereg kelet-szíriai légicsapásaiban

Para.

Az orosz állampolgárok, úgy tudni, zsoldosként szolgáltak Szíriában.

A moszkvai védelmi minisztérium korábban azt állította, hogy a térségben nem voltak orosz csapatok az amerikai légierő által véghez vitt bombázások idején. Ugyanakkor számos orosz állampolgár zsoldosként  harcol Szíriában magánkézben lévő katonai vállalkozások megbízásából. Oroszország emellett hivatalosan légicsapásokkal támogatja Bassár el-Aszad szíriai elnök csapatait.

A kalinyingrádi Balti Kozák Szövetség közlése szerint az egyik megölt orosz a kozákok cári időkig visszanyúló félkatonai szervezetéhez tartozott. Egy kozák vezető az AFP francia hírügynökségnek elmondta: az 52 éves férfi utászként szolgált tavaly év vége óta a közel-keleti államban.

Egy további halálesetet a Másik Oroszország nacionalista szervezet jelentett a VKontaktye nevű orosz közösségi portálon. A Ria Novosztyi orosz hírügynökség szerint a férfi csütörtökre virradóra vesztette életét az amerikai koalíció légi támadásában Ksam városának térségében, a Másik Oroszország aktivistája volt, s korábban a kelet-ukrajnai konfliktusban is harcolt önkéntesként. "Hivatalosan nem volt katona" - emelte ki a szervezet.

A szíriai konfliktus figyelésére szakosodott Conflict Intelligence Team orosz honlap szerint február 7-én három orosz állampolgár is meghalt Deir-ez-Zórban.

Egy amerikai katonai tisztségviselő közlése szerint légicsapást mértek február 7-én a szíriai kormánnyal szövetséges csoportokra, miután mintegy 500 fegyveresük támadást indított Deir-ez-Zór tartományban a szíriai ellenzéki erők és a kíséretükben lévő amerikai katonai tanácsadók ellen. Elmondta, hogy a bombázást önvédelemből rendelték el, miután a kormányhoz hű erők tüzérsége és harckocsijai tűz alá vették a térségben az Egyesült Államok által támogatott Szíriai Demokratikus Erőket (SDF). A támadók mintegy száz fegyveresét megölték - tette hozzá. Az orosz védelmi tárca viszont mindössze 25 sebesültről tud.