Miniszterelnök-jelölti vitát javasol a V18

"Aki kitalálta az egy fordulót, azt különösen kötelezi ez a rendszer, hogy álljon oda több jelölttel vitatkozni."

A csoport keddi budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott, első menetben a jogbiztonság, az európai értékek és a migráció, másodikban a gazdaság, a versenyképesség, a korrupció és a fenntartható fejlődés, harmadikban pedig az oktatás, az egészségügy és a szociális ellátás témakörében ütköztethetnék álláspontjukat a pártok szakértői.

Javaslatuk szerint ezután a parlamenti képviselőcsoport alakítására esélyes erők miniszterelnök-jelöltjei állnának ki vitára egymással.

Ha későn is, de alakul a választási mezőny, rendeződnek a sorok, az öt százalék alatti pártok keresik a nagyobbak szövetségét és az egyéni képviselői esélyeiket, a nagyobbak pedig kezdenek választástechnikai kérdések mellett programokról is beszélni - mondta Balázs Péter közgazdász, volt uniós biztos és külügyminiszter.

Hangsúlyozva, a választási rendszerből "szörnyen hiányzik az első forduló", mert hiányában torzul a verseny;

"az egyfordulós rendszer kifejezetten kötelez a vitákra"

- fogalmazott. Hangsúlyozta:

"program nélkül nincs nevezés a választásokra és vita nélkül nincs választás".

Aki kitalálta az egy fordulót, azt különösen kötelezi ez a rendszer, hogy álljon oda több jelölttel vitatkozni - jelentette ki Balázs Péter.

Kiemelte: a vita révén a választók nem mások elmondásából, hanem közvetlenül a jelöltektől hallhatják, mit tennének, ha elnyerik a kormányfői megbízatást.

Azt mondta, a viták részletes szabályainak kidolgozását a résztvevő pártokra és a médiumokra hagynák, egy kérdésre válaszolva pedig kijelentette, hogy hétnél több megszólaló egy-egy körben "talán már zavaró" volna.

Arra a felvetésre, hogy a kormányoldal nem állna ki egy ilyen vitára, Balázs Péter arról beszélt: vannak nemzetközileg bevett megoldások erre az esetre, például videóról is bejátszhatják a távolmaradó politikus korábbi nyilatkozatait az adott témában. 

Szavai szerint a V18 "alighanem a legszélesebb bázisú politikai együttműködés 1989, az Ellenzéki Kerekasztal óta", amely "a rendszerváltás értékeinek védelmezőjeként" lép fel, azzal a céllal, hogy minél többen vegyenek részt az április 8-ai országgyűlési választáson.

A sajtótájékoztatón a V18 társalapítói az unós fejlesztési források megfelelő felhasználásának, az egészségügy fejlesztésének, az ott dolgozók fizetésemelésének, a jogbiztonságnak, az új technológiák felé nyitásnak, a valódi versenynek a szükségességéről beszéltek, azt hangsúlyozva, hogy a választáson induló pártoknak színt kell vallaniuk, mik a céljaik.

A Válasszunk! 2018 csoport tagjai között van mások mellett Andor László volt EU-biztos, Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, Mellár Tamás volt KSH-elnök, Holoda Attila, aki 2012-ben energiaügyi helyettes államtitkár volt, Göncz Kinga volt külügyminiszter, Raskó György, aki 1991 és 1994 között mezőgazdasági államtitkár volt, Lévai Katalin volt esélyegyenlőségi miniszter, Pusztai Erzsébet volt államtitkár és Székely Tamás volt egészségügyi miniszter.