Nem közölhette az MTI, ami elhangzott a Jobbik sajtótájékoztatóján - íme a részletek

Szilágyi György sajtótájékoztatójáról megint nem számolhatott be a közszolgálati média.

Szilágyi György közleményben számolt be az elhangzottakról:

- "Elmondtam, hogy a kormány államtitkárának ténykedése miatt 3300 millió forintot kell az adófizetőknek visszafizetniük az Európai Uniónak."

3,3 milliárdot fizethetünk vissza az EU-nak a fideszes államtitkár miatt, szerinte ez bagatell ügy

Homolya jelenleg a fejlesztési minisztérium államtitkára, korábban az uniós pénzosztásért felelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökség végrehajtási elnökhelyettese volt. 2010 óta folyt ellene OLAF-vizsgálat, most zárult le.Mikor a politikust az NFÜ elnökhelyettesévé nevezték ki, még egy sor projekt folyamatban volt, melyekben közbeszerzési tanácsadó cégei révén volt érdekelt, ezért felmerült az összeférhetetlenség gyanúja.


- "Elmondtam, hogy ennek az államtitkárnak a felesége egészségügyi eszközök beszerzése közben törvénytelen kartellgyanúba keveredett."

Tízmilliárdokat adott az EU, hogy jobb legyen a magyar egészségügy, de ezt is szétlopták - tldr

Egy 2015-ös pályázaton 30-40 milliárd ment el kórházi eszközökre, de a piac készen állt: a cégek és a kórházak lezsíroztak mindent. A GVH kartellgyanú miatt nyomoz, a háttérben egy bácskai ipari kémet és Orbán volt egészségügyi tanácsadóját gyanítják. Az egyik nyertes cég mögött pedig egy államtitkár felesége áll.


- "Az is elmondtam, hogy továbbra is követeljük a Tiborcz Istvánhoz köthető OLAF-jelentés nyilvánossá tételét, mivel egyre nyilvánvalóbb, hogy szinte minden pályázatnál ugyanazok a nevek kerülnek elő, tehát helytálló lehet az Európai Csalás Elleni Hivatal megállapítása, amely szerint bűnszervezetben rabolhatták ki Magyarországot."

Konzultáltunk az OLAF-fal a Tiborcz-jelentés nyilvánosságáról

2017. január 23.: Hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanújával is nyomozást rendeltek el hétfőn az Alstom-ügyben, közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). A vizsgálatot az Alstomra vonatkozó rész kivételével áttették a Fővárosi Főügyészségre.2017. február 3.: Nyilvánosságra hozta a kormány az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) teljes jelentését a 4-es metró beruházásáról.

A politikus megjegyzi:

"A kézivezérelt, adófizetői milliárdokból fenntartott közszolgálati tudósítás ma is elmaradt és várhatóan ezt a közleményemet sem fogják feldolgozni, hiszen említést teszek Orbán Viktor strómanjairól: Tiborcz Istvánról, Garancsi Istvánról, Mészáros Lőrincről és Andy Vajnáról is. Így egyértelművé válik, hogy Magyarországon nem az OLAF, az E-ON, vagy más szervezetek kívánják befolyásolni a választásokat, hanem a Fidesz. Az MTI és a kormány megszállása alatt álló többi médium befolyásolja a választásokat az ellenzék elhallgatásával és a hazug, kormányzati megrendelésre előállított lejárató anyagokkal."

A Jobbik sajtóosztálya arról tájékoztatta portálunkat, hogy az MTI a közlemény közzétételét is megtagadta.

A sajtótájékoztató videón: