Fél óra alatt 10 milliárdot keresett Mészáros Lőrinc

Míg mindenki az Eliosra figyel, Mészáros csendben ügyeskedik.

Az Opus Nyrt. csütörtöki bejelentése szerint Mészáros Lőrinc 100 milliárd forint értékű részvénycsomaggal gazdagodik, mert megválik az állami támogatásokkal kitömött cégeitől. Annyira azért mégsem válik meg, de jó sok pénz üti a markát, hiszen az Opus Nyrt. már eleve egy Mészáros által is irányított társaság, aminek igazgatótanácsa most úgy döntött, hogy 611 forintos árfolyamon részvényeket bocsát ki, amik aztán Mészároshoz kerülnek legfontosabb cégeiért cserébe.

Az alábbi Mészáros vállalatok a tranzakció részei:

  • Mészáros és Mészáros Kft. (51 százalék),
  • R-Kord Kft. (51 százalék),
  • Visonta Projekt Kft. (51 százalék),
  • Kall Ingridients Kft. (30 százalék),
  • Status Power Invest Kft. (55,05 százalék),
  • Mátrai Erőmű Zrt. (20 százalék),
  • Status Geo Kft. (51 százalék).

A G7 azt írja, ha az összes kibocsátott részvény a felcsúti milliárdos fideszes polgármesterhez kerül, akkor a jelenlegi 77 millió darab részvénye mellé még 100-130 milliót kap, ezzel a mostani 23,7 százalékos tulajdonhányada 41-45 százalékosra emelkedik az Opusban.

A nagy nyereséget eközben úgy sikerült elérni, hogy a tőkeemelésről akkor döntöttek, mikor az Opus-részvények több hónapos mélyponton, 600 és 635 forint között mozogtak. A közlemény pedig kiemeli, hogy a tranzakciónak, attól függetlenül, hogy mikor valósul majd meg ezen, a 611 forintos árfolyamon kell történnie.

A bejelentést követően valami csoda folytán fel is ugrott az árfolyam 724 forintra, így a 70 milliárdért kapott részvénycsomag máris 83 milliárdot ér. A trükközéssel tehát 13 milliárd landolt Mészáros zsebében, miközben becserélte cégeit, amik valójában ugyanúgy az ő tulajdonában maradtak.