Robotokkal a munkaerőhiány ellen?

A digitális átalakulás csak most kezdi elérni a magyar kis- és középvállalkozásokat.

A lap pénteki számában megjelent cikk szerint az autógyártás és a logisztikai ágazat fejlődése ilyen tekintetben gyorsabban alakulhat, mint azt korábban gondolták. Szűts Ildikó példaként felhozta, hogy a General Electric magyarországi központjában 19 robot segíti a munkatársak tevékenységét.

Kétségkívül tőkeigényes a digitalizáció, ám nemcsak modern technológiát jelent, hanem a munkaerőhiányból fakadó problémákat is orvosolhatja.

A digitális átalakulás csak most kezdi elérni a magyar kis- és középvállalkozásokat. A következő öt évben várhatóan jóval nagyobb figyelmet kap ez a terület a hazai kkv-knál is - derült ki a Budapest Bank kutatásából, amelyben 400 cégvezető véleményét kérték ki.

Az elmúlt három évben a 200 millió és 15 milliárd forint közötti éves árbevétellel rendelkező cégek negyede fordított kétmilliónál többet digitális fejlesztésre, 50 százalékuk pedig legfeljebb egymillió forintot költött ilyen célra. A következő öt évben a cégek 40 százaléka lényegesen többet szándékozik digitalizációra fordítani, ötödük pedig teljes cégátalakítást tervez a digitális paradigmaváltás jegyében.

Arra azonban még hosszabb távon is csak kevesen számítanak, hogy az emberi munkaerőt a digitális megoldások helyettesítik majd. Bár a kkv-vezetők 55 százaléka gondolja, hogy az automatizációs megoldások olcsóbbak, mint az élő munkaerő, a saját cégüknél végrehajtott digitalizációs fejlesztésektől csak 5 százalékuk vár létszámcsökkentést.

Eláraszthatják a magyar ipart a robotok

A napilap cikke szerint nagyjából 5400 robotot használtak ipari célra 2016-ban Magyarországon, ez 13 százalékkal több, mint egy évvel korábban.Az IFR adatai szerint az eszközök fele kézi munkát kiváltó úgynevezett kezelőrobot volt, 17 százalék tartozott a hegesztő kategóriába, 16 százalék volt az össze- és szétszerelő gépek aránya.A cikk szerint a robotok összlétszámát tekintve Magyarország 2016-ban a 32.