Brutális: Már 150 halottja van a mexikói földrengésnek

A legtöbb halálos áldozatot Mexikóvárosból jelentették, ahol mentők százai az éjszaka is folytatják a kutatást a romok között rekedt esetleges túlélők után, s a mentésben civilek százai is részt vesznek.

Miguel Ángel Mancera mexikóvárosi polgármester az este arról számolt be, hogy a fővárosban több tucat épület, köztük több toronyház omlott le vagy rongálódott meg súlyosan. A nagy erejű rengés következtében jelentős gázszivárgások voltak és tüzek is keletkeztek. A leomlott épületek között számos lakótömb mellett egy gyár, egy szupermarket és egy óvodát magába foglaló iskolaépület is van.

A Televisa helyi tévécsatorna híradása szerint az iskola romjai alól eddig nyolc gyermek és egy tanító holttestét emelték ki, s a mentők azon dolgoznak, hogy megtalálják a 11, még hiányzó gyermeket. Miguel Ángel Osorio Chong belügyminiszter elmondta, hogy a mentők az adott helyzetben nem tudnak munkagépeket bevetni, s puszta kézzel és lapátokkal kutatnak a törmelék között.

Enrique Pena Nieto elnök összehívta az országos válságtanácsot, és helikopterről szemlélte meg a katasztrófa következményeit. Az elnök elrendelte, hogy áramfejlesztőkkel segítsék a mentési munkák éjszakai folytatását.

A rengés okozta károk miatt két börtön és egy kórházat ki kellett üríteni. A főváros nemzetközi repülőterét lezárták.

Mexikót egy hónapon belül másodszorra rázta meg nagy erejű földrengés. Szeptember 7-én az ország déli részén legalább 98 ember halálát okozta az akkori földmozgás.