Jobbikos politikus élesztette újra képviselőtársát Sopronban

Dr. Bendes Zoltán a testületi ülésen mentette meg politikustársa életét.

Mint írják, a képviselő-testületben több orvos is van – köztük olyan is, aki gyakorló orvos a Soproni Gyógyközpontban – így azonnal  szívmasszázst alkalmaztak, hogy megakadályozzák a tragédiát. A soproni városházán elhelyezett defibrillátor is nagy segítség volt az elsősegélynyújtásban, amire egészen addig volt szükség, amíg a mentőszolgálat munkatársai a helyszínre, a közgyűlésnek helyet adó díszterembe érkeztek.

Úgy tudjuk, Dr. Bendes Zoltán orvos, jobbikos képviselő kezdte meg képviselőtársa újraélesztését. Ebben segítségére sietett Duschanek Máté, a polgármester sofőrje. Az életmentők szakszerű tevékenységének köszönhetően a megállt keringés újraindult.

Mint kiderült, a testületi ülésen Csiszár Ákos, a Fidesz-KDNP képviselője lett rosszul, őt a szombathelyi szívklinikára szállították a mentők.

"Képviselőtársam rosszul lett, újra kellett éleszteni. Örülök, hogy segíthettem, hogy jókor voltam jó helyen. Én orvosként erre esküdtem fel, az intenzív osztályon dolgozva nap mint nap találkozok kritikus állapotú betegekkel, ahol pillanatok alatt kell meghozni a gyors és megfelelő döntéseket. Gyors segítség nélkül a beteg központi idegrendszere maradandó károsodást szenvedhetett volna az oxigénhiány következtében. Hála Istennek sikeres újraélesztést hajtottam végre és mihamarabbi felépülést kívánok a bajba jutott képviselőtársamnak!"

- mondta érdeklődésünkre Dr. Bendes Zoltán.