A hódmezővásárhelyi vereség után azonnali mozgósításba kezdett a Fidesz

Reakció.

A lap azt írja, hogy a választókerületi szervezetek a helyi kampányfőnökökön keresztül a pártközpontból kaptak ukázt, mely szerint a kampányban közreműködő aktivisták azonnal kezdjenek el dolgozni.

Feladataik:

  • a párt megjelenítése az utcán standokkal

  • az aláírásgyűjtés felpörgetése a Fideszt támogató nyilatkozatokkal

A támogatói nyilatkozatoktól azt várják, hogy aki ezt aláírta, nagyobb valószínűséggel megy el a kormánypártokra szavazni április 8-án, mert magukat elkötelező ígéretet tettek.

A 24.hu forrásai szerint a Fidesz vezetését és az aktivistákat is váratlanul érte a hódmezővásárhelyi vereség. Márki-Zay Pétert az utolsó pillanatig sem tartották igazán esélyesnek.

Erre rátettek a közvélemény-kutatási adatok is, a Fideszben eluralkodhatott a meggyőződés, hogy a kampánnyal simán meglesz a kétharmad. Hódmezővásárhely viszont bebizonyította, hogy széleskörű ellenzéki összefogással a legerősebb körzetekben is legyőzhető a Fidesz.

Megsemmisítő vereséget szenvedett a Fidesz Hódmezővásárhelyen

96%-os feldolgozottságnál Márki-Zay Péter 12 443 (57.48%) szavazatott szerzett, míg ellenfele, Hegedűs Zoltán mindössze 9 016 (41.65%). Az eredményváró helyszínén a tömeg "polgármester úr, polgármester úr" skandálással élteti a győztest.

(fotó: Béli Balázs/Alfahír)