"Az emberek jelentős része soha nem látott megfélemlítésben él"

A Jobbik jelöltje szerint a rettegés az élet minden területére kihat.

"Most azért küzdök, hogy az emberek használják a józan eszüket, és gondolkodjanak. A hatalom ugyanis az emberek butításában érdekelt, mindent elkövet annak érdekében, hogy ne használják a fejüket, ne legyenek kritikusak, hiszen a hazugságra épülő kommunikációja, propagandája csak így lehet hatásos"

- Pál Gábor így jellemezte jelenlegi képviselőjelölti tevékenységét, miután arról beszélt, miért hagyta ott 2010-ben az újságírói pályát, és foglalta el a Jobbik sajtófőnöki pozícióját.

A Jobbik jelöltje a mai magyar média állapotát "siralmasnak" tartja, és szerinte csak a sajtó nagyon kis része valóban szabad. Mint fogalmazott:

"Ennyire pártállami jellegű, a hatalom által kézi vezérelt még a közmédia sem volt, mint napjainkban."

A Habony-művekről - szerinte ide tartozik lassan az összes megyei napilap, a közmédia, a TV2, az Echo TV, az Origo, a Ripost, a Lokál, a 888, a PestiSrácok, a Mandiner, illetve számos helyi és országos kereskedelmi rádió - szólva kiemelte:

ezeket az orgánumokat "állami hirdetéseken keresztül tartja el a hatalom, cserébe ezeknek a kanális szintjén álló, sajtónak a legkevésbé sem nevezhető propagandaoldalaknak teljesíteniük kell a hatalom minden kérését".

Pál szerint ezeknek a médiumoknak és újságírónak nem nevezhető alkalmazottainak nincsenek skrupulusaik, nem érdekli őket, hogy hazugságok megjelentetésére kapnak központi utasítást.

A Jobbik jelöltje szerint az embereknek "a koncepciózusan folytatott elbutítás és az ország kiürülése miatt" egyre kevesebb igényük van a kiegyensúlyozott tájékoztatásra.

Pál Gábor szerint ma Magyarországon nem túlzás diktatórikus viszonyokról beszélni, mint fogalmazott:

"Az emberek jelentős része - a módszerváltás óta - soha nem látott megfélemlítésben él. Ezt mindennap tapasztalom például a saját választókerületemben is."

Az egykori sajtófőnök szerint ma a hatalom egzisztenciális megfélemlítéssel operál, ami a közszférára és a magánszférára egyaránt kihat:

"Sajnos valóban van alapja annak, hogy a hatalom utánanyúl az illetőnek vagy valamely családtagjának, ha nem áll be a sorba."

Pál Gábor úgy látja, hogy a Fidesz korrupcióban "köröket ver" a szocialistákra, pedig sosem gondolta volna, hogy valaha lesz olyan hatalom Magyarországon, ami képes túlszárnyalni a baloldalt ezen a téren.

A jelenlegi rendszerrel kapcsolatban elmondta:

a Médiatanácsot, az Alkotmánybíróságot, az Állami Számvevőszéket, a Legfőbb Ügyészséget, és a többi, egykor független állami intézményt megszállta a Fidesz.

A Jobbik politikájáról szólva elmondta:

"Jelenleg egyedül a Jobbik rendelkezik egy, a XXI. századi kihívásokra is választ adó, értelmes jövőképpel és egy nagyon alapos, szakmai választási programmal. Hiszünk egy érdemalapú társadalompolitikában, ahol az érdek helyett az érdem számít. Magyarországnak nincsen még négy éve ezzel a hatalommal."

Az interjú ITT olvasható teljes terjedelmében.