Külföldi lapok oldalaira került Hódmezővásárhely és Márki-Zay Péter győzelme

Földrengésszerű eredményről írtak.

A Der Spiegel még a választás előnapján, szombaton közölt egy hosszú riportot a hódmezővásárhelyi kampányról. A lap beszámolt arról, hogy Márki-Zay Péter szerint sokan félnek vele nyílt összeköttetésbe kerülni, ezért sokszor anonim módon kap adományokat.

„De változást akarnak. Szenvednek az önkénytől, a korrupciótól és a hatalommal való visszaéléstől, amit városukban tapasztalnak. A Fidesz alatt országunk egyre inkább eltávolodik Európától”

– idézte a Der Spiegel Márki-Zayt, aki végül vasárnap megnyerte az országgyűlési választás „főpróbáját”.

A Der Standard cikkében Gregor Mayer számolt be a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választásról. Meglepőnek nevezte, hogy Márki-Zay simán legyőzte a kormánypárti alpolgármestert a Fidesz egyik fellegvárának tartott városban.

„Hat héttel az április 8-i országgyűlési választások előtt ez »tesztválasztásnak« számított”

- írta Mayer. Hozzátette: a pártközi jelöltállítás a kormánypárti jelölt ellen láthatóan nagyon sok embert mobilizált. Arra is emlékeztetett, hogy a várost korábban Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter irányította, itt indult politikai karrierje, Hódmezővásárhely ezen kívül az Orbán-rezsim korrupciójának és „klientúragazdaságának” emblémája.

Mayer röviden kifejtette, hogy nemrég az OLAF egy országos botrányt tárt fel az ország egyes önkormányzataiban az új közvilágítások kapcsán. Ez az ügy pedig szorosan kötődik Orbán vejéhez, Tiborcz Istvánhoz, akinek korábbi cége, az Elios elvileg manipulált ajánlatok által több millió eurót zsebelt be.

A Der Standard újságírója szerint a hódmezővásárhelyi eredmény azt mutatja, hogy

az ellenzék együttműködésével Orbán pártjának kétharmados többsége megakadályozható.

Ugyanakkor hozzátette: nem valószínű, hogy a Jobbik is részt vehet ebben a koordinációban. Mayer szerint talán két vagy három választókerületben lehetséges a közös pártjelölt, ahol az összes ellenzéki támogatás egyesülhet.

A Le Figaro azt írta: Orbán Viktor miniszterelnök pártja, a Fidesz fájdalmas vereséget szenvedett pár héttel az április 8-i országgyűlési választások előtt, amelyen a kormányfő megkísérli majd sorban harmadik mandátumát megszerezni.

A Die Presse az APA hírügynökség összefoglalóját vette át, amelyben az olvasható, hogy „földrengésszerű” győzelmet aratott Márki-Zay Péter, aki mögött az egész ellenzék felsorakozott, ez pedig jelentős visszaesés Orbán pártjának a parlamenti választás „tesztjén”.

A Reuters tudatta, hogy váratlan kudarcot szenvedett el a Fidesz vasárnap. Idézte Márki-Zay Pétert, aki kijelentette: egy új korszak kezdődött, és hogy a jelentős fideszes vezetést mutató felméréseket a szemetesbe lehet dobni. A cikk szerint hat héttel a parlamenti választások előtt a vasárnapi szavazás eredménye kínos Orbán Fidesze és Lázár János számára, aki személyesen kampányolt a fideszes jelölt, Hegedűs Zoltán mellett. A cikk emlékeztetett arra, hogy Orbán miniszterelnöksége alatt romlott Magyarország helyezése a Transparency International korrupciós indexében. A Reuters cikkét a The New York Times, a The Washington Post és a Bloomberg is átvette.

A New York Times is a hódmezővásárhelyi győzelemről ír

"Magyarország kormányzó pártja, a Fidesz váratlan vereséget szenvedett egy időközi helyhatósági választáson, ezzel javítva az ellenzék halvány esélyeit a hat hét múlva esedékes parlamenti választáson"- idézi a Reuters tudósítására hivatkozó NYT-cikket a portál.A NYT kiemeli, hogy Lázár János személyes kampánya sem volt elegendő ahhoz, hogy győzni tudjon a Fidesz.A lap idézi László Róbertet, a Political Capital elemzőjét, aki szerint"az eredménynek elsöprő pszichológiai hatása lesz".Hozzátette: