Kecskemét az utolsó pillanatig védi a Tiborcz-bizniszt

Kemény.

Elképesztő indoklással tagadta meg kedden reggel Kecskemét fideszes vezetése, hogy a jogszabályokkal összhangban betekintést engedjen több ellenzéki parlamenti képviselőnek az Elios-ügy papírjaiba - írta a 444.hu.

Ellenzéki képviselők kezdeményezésére alakult egy parlamenti árnyékbizottság, amelynek első ülése Kecskeméten tartották. Az országgyűlési képviselők a tervek szerint betekintettek volna az OLAF jelentésének Kecskemétről szóló részébe, másrészt a város közvilágítási tenderének dokumentumaiba - hiszen erre alanyi joguk van.

Kecskemét vezetése azonban megtagadta azt: arra hivatkozva, hogy pénteken tudták meg, a közvilágítási ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz, és a közvilágítási dokumentumok lefoglalására készül Kecskeméten, ezért jelenleg az iratanyag előkészítése zajlik a rendelkezésre bocsátás céljából, ezért képviselő urat tájékoztattuk arról, hogy a továbbiakban az iratbetekintést nincs módunkban lehetővé tenni.

Ez már csak azért is erősen kamugyanús, mert az OLAF-jelentést egészen biztosan nem akarja lefoglalni az NNI, másrészt a képviselőknek nem lesz kevesebb joga a betekintéshez attól, hogy nyomozás is folyik az ügyben, ami egyébként amúgy is tudható volt.