Török Gábor szerint a Fidesz belebukhat az erőltetett stratégiaváltásba

A politológus úgy látja, hogy országosan megingott a centrális erőtér.

Ahogy arról portálunk is többször írt, a Fideszt mélyütésként érte a vasárnapi hódmezővásárhelyi vereség, a kapott gyomrost pedig most intenzív mozgósítással és kommunikációjuk elkapkodott átszabásával igyekeznek kiheverni Orbánék. A sajtóban olyan találgatások is szárnyra kaptak, melyek szerint a csúfos bukta még jól is jöhet a kormánynak, hiszen 40 napjuk van, hogy összeszedjék magukat a választásokig.

Török Gábor szerint azonban nem lehetnek ennyire optimisták a Fidesz boszorkánykonyhájában:

"Egy választási kampányban nincs olyan pofon, ami jókor jönne, ez hülyeség"

- hangsúlyozta a 24.hu-nak adott interjúban a politológus, majd hozzátette:

"A legnagyobb hiba, amit valaki elkövethet egy kampányban, épp az, ha elkezd a stratégiáján bütykölni."

A szakember szerint a Fidesz a látványos stratégiaváltással - konkrétan a szünet nélküli sorosozás hirtelen felfüggesztésével - könnyen összezavarhatja saját választóit, ráadásul szerinte a kormánypárt az eredmény folyamatos napirenden tartásával is maga ellen dolgozik.

Soros elhallgatása - az Ön több mint 12,3 milliárd forintjából hazudtak Önnek

Viszont, mint politikai termék, jól jövedelmezett - legalábbis egyeseknek.Soros György, ha tényleg olyan ravasz leni, mint ahogy az hírlik róla, simán követelhetett volna részesedést a merchandising jogokból, ugyanis a magyar társadalom egy része szívesen fogadta az arcképével díszített plakátokat, szórólapokat, kiadványokat.

Eközben szerinte az látszik, hogy az ellenzék elkezdett alkalmazkodni a 2011-ben a Fidesz által saját magára szabott választási rendszerhez, és külön hangsúlyozta, hogy a Jobbik a politikai közép felé való mozgásával már évek óta ezt a taktikát követi.

Török szerint

"a hódmezővásárhelyi választás legfontosabb lélektani hatása az, hogy maguk az ellenzéki szereplők érzik úgy, hogy új helyzet van".

A politológus szerint az ellenzék akkor lehet esélyes, ha minden körzetben "csak egy komolyan vehető, esélyes ellenzéki jelölt" indul a Fidesszel szemben, ugyanakkor rávilágított, hogy bár az országgyűlési választás más szituáció, az időköziken a választók fejben is el tudták dönteni, ki a legesélyesebb az indulók közül, anélkül, hogy látványos visszaléptetések történtek volna.

A mandátumszámokkal kapcsolatban Török Gábor "egy fontos fideszes politikust" idézett, aki szerint:

"ha csak 105 mandátumunk van, akkor is más világ kezdődik, mert akkor többé nem önálló akarat nélküli, bármikor lecserélhető katonák vagyunk, hanem újra fontos képviselők, akikre minden lényeges szavazásnál szükség van, és akiknek a véleményére oda kell figyelni".

A politológus úgy látja, már akkor is más heyzet alakulhat ki, ha a Fidesz csak kis többséget szerez, de ha nem sikerült 100 mandátumot szerezniük, akkor

"tényleg egészen új világot látunk majd".

A szakértő szerint a vasárnapi eredménnyel Lázár János politikai hátországa is megingott, de Márki-Zay győzelme azt is jelzi:

"Hódmezővásárhelyen bebizonyosodott, igazak a kutatások, amelyek szerint a kormány távozását akarók többségben vannak a kormány maradását kívánóknál, miközben a Fidesz tábora intakt."

Török szerint ugyanakkor az ellenzék számára is jelenthet veszélyt a fideszes kudarc, mivel "magasabbra került a léc, már nem csak az az elvárás, hogy akadályozzák meg a kétharmadot".

Egy esetleges ellenzéki együttműködés lehetőségével kapcsolatban szerinte a pártok azért hezitálnak, mert félnek, hogy szavazóik nem fogadják majd el a többiek felé való nyitást, pedig a politológus szerint ez nem amiatt történne, mert mondjuk az LMP-nek hirtelen szimpatikusabbak lettek a szocialisták, hanem pragmatikus okokból, a több mandátum reményében. Ezzel kapcsolatban, példaként visszautalt az első Fidesz-kormány megalakulásának körülményeire:

"Orbán Viktor 1998-ban azért kötött megállapodást a Torgyán-féle kisgazdákkal, mert győzni akart, nem azért, mert szerette őket."

Ugyanakkor Török szerint "mindenki az utolsó pillanatig várja majd, hogy történik-e valami elmozdulás", és ennek megfelelően döntenek majd a lehetséges együttműködésről, ám nem szabad hagyniuk, hogy addig ez tematizálja a közéletet.

Török Gábor szerint nem Hódmezővásárhely rengette meg a centrális erőteret, hanem az, hogy a Fidesz ellenségként kezelte a többi párt szavazóit, akiket így a kormánypárthoz fűződő viszonyuk hasonlósága egyre inkább közelített egymáshoz.

A szakember úgy látja, hogy a labda most nem a Fidesz térfelén pattog, Orbánéknak pedig azt üzeni a vasárnapi vereség, hogy nem tudnak több szavazót szerezni.

Török Gábor: Az ellenzék elhiheti, hogy nem reménytelen a helyzete

"Nagyon meg lennék lepve, ha a következő napok nem erről szólnának. Hódmezővásárhely ebből a szempontból módosíthatja a 2018-as parlamenti választás peremfeltételeit: mostantól az ellenzék elhiheti - akár így van, akár nem -, hogy nem a régi mérkőzésen játszik, ahol nincs esélye győzni, hanem egy olyan új meccs kezdődik, ahol, ha okos taktikával lép pályára, nem reménytelen a helyzete" - írja blogján a politikai szakértő.