Új közvélemény-kutatás: a közösségi médiát használók körében a Jobbik vezet

Teljesen mást mutat az Iránytű Intézet online kutatása, mint a telefonos.

Az Iránytű Intézet február 12. és 18. között végzett kutatást az ország felnőtt népességét nemek, korcsoportok, legmagasabb iskolai végzettségek, települési jogállások és megyék tekintetében reprezentáló 8050 fős minta közösségi média alapú lekérdezésével.

Mérvadó ez?

"Magyarországon mintegy 5,5 millió Facebook-felhasználó él, ami a körülbelül 8,5 milliós 13 éves, vagy idősebb népesség 65%-a. Ezzel a Facebook-penetrációval hazánk az európai országok élbolyába tartozik. Fontos leszögeznünk, hogy a teljes választókorú népességre nem következtethetünk nagy bizonyossággal, erre a néhány nap múlva esedékes, megszokott, havi telefonos mérésünk lesz alkalmas" - olvasható az elemzésben.

A közösségi médiában aktív, pártot választani tudók közt a Jobbik az első 33%-kal, míg a Fidesz 26%-ra szorult vissza.

A DK szavazói különösen aktívak a közösségi médiában, Gyurcsány Ferenc pártját 12 százalék támogatja. Az LMP 9 százalék támogatását élvezi, az MSZP 7 százalékon áll. A Momentum a voksok 4, az Együtt és a Párbeszéd 2-2, más pártok pedig 5 százalékát gyűjtenék be.

Jól látható, mekkora a különbség a telefonos és a Facebookon végzett kutatás között:

A médiafogyasztási szokások állnak a különbség hátterében

A legnagyobb különbség a „megszokott” személyes és telefonos (CAPI, CATI) kutatási módszerekkel összevetve a Fidesznél mutatkozik. Az Iránytű Intézet szerint az okok attitűdbeli különbségeken túlmenően leginkább a médiafogyasztási szokásokban keresendők. Minden megyei napilap Fidesz-közeli tulajdonba került az elmúlt évek során, de számos más helyi és országos lap, televízió-csatorna is Mészáros Lőrinc, vagy Andy Vajna esetleg más, Fidesz-közeli érdekeltség tulajdonába jutott. Más kutatásokból kiderül, hogy az internetet hírfogyasztásra nem, vagy csak kevésbé használó népesség körében felülreprezentált a Fidesz. Az online térben azonban jóval kiegyenlítettebb médiaviszonyok uralkodnak. 

Hasonló eredményt mutat a kedvelők száma is

Érdemes megjegyezni, hogy a szavazatok száma több esetben tükrözi az egyes pártok és pártvezetők követőinek, kedvelőinek egymáshoz viszonyított arányait. Ebben a tekintetben is a Jobbik vezet 478.000 kedvelővel, a Fidesznek 232.000, az Együttnek 212.000, az MSZP-nek 204.000, a Párbeszédnek 115.000, DK-nak 102.00, az LMP-nek 79.000, a Momentumnak 73.000 kedvelője van.

Erősít a Fidesz

A tavalyi évben a kormánypártok is jelentősen erősítették online jelenlétüket. Ezt könnyedén meg tudják tenni, hiszem csaknem korlátlan emberi és anyagi erőforrással rendelkeznek. A fizetett munkatársak, vagy lelkes aktivisták az utasításokat napi szinten, egy belső levelezőrendszeren, a CAPon keresztül kapják. 2017 végén megszaporodtak az esélyesebb ellenzéki jelölteket lejáratására hivatott, helyi politikai preferenciákat befolyásolni kívánó oldalak, valamint különböző országos szinten működő álhírportálok jelentek meg. Sőt, 2018. januárjában már több ezer indiai és indonéz álprofilon keresztül támadás érte a Momentum és Vona Gábor Facebook-oldalát.

A fiataloknál a Jobbik, az öregeknél a DK a nyerő

A Jobbik jelentős fölénnyel vezet a fiatalok körében, de a 60 éves, vagy idősebb szavazóknál már csak a harmadik helyen áll. A 30 évnél fiatalabb felnőtteknél a Momentum 8%-os, tehát bőven a parlamenti küszöb felett szerepel. Az LMP és a Momentum támogatottsága az életkorral együtt csökken. Az MSZP és a DK adatsorában fordított tendencia érvényesül, 60 év felett már DK a legkedveltebb párt, de az MSZP is a teljes 60 éves, vagy idősebb népesség 11 százalékának támogatását élvezi.

A facebookozók szerint sem a bevándorlás a legnagyobb problélma

A kérdőívet kitöltők a szerintük három legfontosabb megoldandó problémát nevezhették meg a felkínált listából. Legtöbben (68 százalék) az egészségügyi és szociális ellátás állapotát jelölték, ezt követte 45 százalékkal a jövedelmi helyzet, illetve a bérek; a problémalista harmadik helyén a korrupció nagysága áll (41 százalék), de sokan jelölték még az oktatási rendszer állapotát (38 százalék), illetve a demokrácia és jogállamiság helyzetét (26 százalék). A bevándorlási válság és terrorveszély 18 százaléka mögött leginkább a fideszes szavazók állnak.