Kiszivárgott az OLAF-nak írt hódmezővásárhelyi válasz

Nem volt egy harcias üzenet.

Az OLAF nyolc megállapításából négyre reagált a város önkormányzata, de ezek sem érdemi reakciók voltak, csupán elírásokra hívták fel az európai hivatal figyelmét. Például, hogy az egyik cég nevét rosszul írták, vagy hogy nem 2011. május 05-én, hanem 04-én került aláírásra a szerződés.

Az Elios-botrány kirobbanásakor tartott sajtótájékoztatóján Lázár János azt mondta, hogy az OLAF nem is volt kíváncsi arra, hogy miért egy nemrég alakult, 8-9 milliós törzstőkével rendelkező céget választott az önkormányzat a lámpacsere kivitelezéséhez. Azonban mióta Márki-Zay Péter került Hódmezővásárhely élére kikerült az addig féltve őrzött OLAF-jelentés, amiben szerepelnek erre vonatkozó megállapítások, ám a válaszlevélben az önkormányzat ezekhez a pontokhoz sem fűzött semmilyen észrevételt.

Az Elios-ügy azért is bír nagy jelentőséggel, mert ez az első olyan korrupciós botrány, ami közvetlenül érinti a miniszterelnök családját, és magát a kormányfőt is.

Most már tényleg világos: ez nem Simicska- vagy Tiborcz-botrány, ez Orbán korrupciós ügye

Az Elios-botrányban is kitüntetett helyen szereplő, Tiborcz István üzlettársaként és a nyertes tenderek egyik lezsírozójaként hírhedtté vált Hamar Endre nem hagyta magára a hathatós közreműködésével lecserélt világítótesteket. Cége, a Sistrade Kft nem kevesebb, mint hetven településen végzi a közvilágítás üzemeltetését és karbantartását.