Továbbra sem tudja az Orbán-kormány, hogy hány orvos és ápoló hiányzik az egészségügyből

Menyhárt Miklós szerint látens szakorvoshiány is fenyeget.

A kormányzat arra hivatkozik, nem írja elő jogszabály azt, hogy az egészségügyi intézményekben településeként hány fő orvos és hány fő kórházi dolgozó foglalkoztatása szükséges.

Szabó Tímea, a Párberszéd országgyűlési képviselője írásban kérdezte Balog Zoltán humánminisztert, aki többek között az egészségügy jelenlegi helyzetéért is felel(ős). Jellemző, hogy nem ő, de még csak nem is a szakállamtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán válaszolt, helyettük Rétvári Bence parlamenti államtitkár jegyezte az ellenzéki képviselőnek írt levelet.

A kormánytag annyi adattal azért szolgált, hogy az egészségügyi humánerőforrás-nyilvántartó rendszer adatai szerint amíg 8 éve 33.943 orvos dolgozott Magyarországon, 2016-ra pedig számuk 37.598-ra emelkedett (2016-ban 10000 lakosra 38,4 orvos jutott).

Viszont Rétvári azt készségesen elismerte, arra vonatkozóan, hogy az intézményekben településenként hány fő orvos és hány fő kórházi dolgozó foglalkoztatása szükséges, hatósági nyilvántartás nem létezik — ezt jogszabály nem írja el ő —, ebből következően az esetleges humánerőforrás hiányra vonatkozó adatok ebben az összefüggésben nem állnak rendelkezésre.

Menyhárt Miklós szerint Rétvári téved. A Jobbik egészségügyi szakpolitikusa, aki korábban kórházigazgatóként is dolgozott, az Alfahír érdeklődésére arról beszélt, hogy törvényileg előírt feltétel vonatkozik a kórházi osztályokon dolgozó orvosok számára. Így egyáltalán nem nehéz kideríteni, hogy mennyi dolgozó hiányzik a különböző osztályokról, elég csak megvizsgálni, hogy a létszám megfelel-e a törvényileg előírt minimumnak.

Elmondta azt is, sajnálatos módon hazánkban sok kórházi osztály működik úgy, hogy nem felel meg ezeknek a feltételeknek.

A Jobbik továbbra is úgy látja, hogy sokkal több pénzt kell juttatni a magyar egészségügybe, hogy a terület megtartsa a jelenlegi dolgozóit, és vonzóvá váljon az utánpótlás számára is.

Menyhárt Miklós ugyanakkor figyelmeztetett arra is, ha a szakorvosok fizetését sikerülne olyan szintre emelni, hogy egy bérből is tisztességesen meg tudnak élni, az még nagyobb orvoshiányt eredményezhet. Ugyanis a szakorvosok akár 2-3 állást is kénytelenek jelenleg vállalni, ha azonban erre már nem lesz szükségük, sok állás hirtelen megüresedik.

A legerősebb ellenzéki párt egészségügyi programjának egyik megalkotója szerint az egyre aggasztóbb "látens szakorvoshiányra" is gyógyírt kell találni mihamarabb.