Már Albániában is kisebb a nők és férfiak fizetése közötti különbség, mint nálunk

A Jobbik változtatna a szégyenletes helyzeten. 

Varga-Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje vasárnapi sajtótájékoztatón úgy ítélte meg, hogy a vezető magyar politikusok nagyképűen és lenézően kommunikálnak a női politikusokkal, amit elfogadhatatlannak nevezett.

A politikus szerint ez is oka lehet annak, hogy Magyarországon az átlagosnál lassabban halad a nők és férfiak közötti megkülönböztetés visszaszorítása. Hazánk 1982-ben ratifikálta a nemek egyenjogúságáról szóló ENSZ egyezményt, amely rögzíti azt is, hogy azonos munkáért azonos bér jár nőknek és férfiaknak egyaránt - emlékeztetett a politikus, hozzátéve: 36 év elteltével is csak "némi, pár százalékos előrelépés" történt a kérdésben.  

Hangsúlyozta, a tízévente készülő Global Gap nevű nemzetközi felmérés alapján a világ elment Magyarország mellett ebben a kérdésben, hiszen míg az ország a nemek közti egyenlőség tekintetében 2006-ban az 55. helyen volt, addig 2015-ben már csak a 99. lett. A férfiak és nők jövedelme közti különbség tekintetében ennél is rosszabb, 119. helyezést értünk el, ebben a tekintetben még Albánia is megelőzi Magyarországot. Hozzátette: minden felmérés azt igazolja, hogy a magasabb bérszínvonalú országokban csökken a leggyorsabban férfiak és nők fizetése közötti különbség, tehát a Bérunió ezt a folyamatot is jelentősen elősegítené. 

Varga-Damm Andra kérdésre válaszolva közölte, legutóbbi információi alapján a Jobbik 104 egyéni képviselőjelöltje adta már le ajánlásait. Hangsúlyozta, a Jobbik mindent megtesz a kormányváltásért, egy új stílusú politika meghonosításáért. Azt valószínűsítette, hogy több ellenzéki párt visszalépteti majd jelöltjét az esélyesebb induló javára.

Ugyancsak kérdésre válaszolva Varga-Damm Andrea úgy fogalmazott, egy magára valamit adó miniszterelnök mindent elkövet azért, hogy a családtagjai a közpénzekből ne részesülhessenek semmilyen előnyben.